
Fotó: MTI
Felelősségvállalással a parlament elé terjesztette kedden Victor Ponta miniszterelnök harmadik, az RMDSZ-t is soraiban tudó új kormánya programját.
2014. március 11., 16:502014. március 11., 16:50
2014. március 11., 23:152014. március 11., 23:15
A kormányfő a program kisebbségjogi vonzataira nem tért ki, csupán a gazdasági vállalásokat ecsetelte. Közölte, az új politikai program megtartja a 16 százalékos egységes adókulcsot, ragaszkodik a költségvetés előírásaihoz, emellett felelősségre intett, mondván: annak ellenére, hogy választási év van, tartózkodni kellene a felelőtlen ígérgetésektől. Hozzátette, azt szeretné, ha a kormány az év végi államfőválasztást követően is hatalomban maradna.
A kormányból nemrég kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu bírálta a programot, mivel szerinte az felhígította a korábbi közös kormányprogramot, Ponta szerint ugyanakkor a mostani dokumentum szinte semmiben sem tér el a régi programtól, amelyet a liberálisokkal közösen írtak. Az új kormányprogram kidolgozását és az azért való parlamenti felelősségvállalást Traian Băsescu államfő szabta feltételül ahhoz, hogy kinevezze az új kabinet minisztereit.
Az államfő konkrétan azt akarta, hogy – miután a nemzeti Liberális Párt (PNL) kilépett a kormányból, és ezzel felbomlott a Szociálliberális Unió (USL) – a programban rögzítsék azokat a kisebbségi jogi követeléseket is, amelyeket az RMDSZ fogalmazott meg a kormányra lépés érdekében, és amelyeket csupán kétoldalú megállapodásban rögzítettek.
A felelősségvállalás intézménye azt jelenti, hogy az ily módon beterjesztett javaslat parlamenti vitája elmarad, az ellenzéknek azonban a beterjesztést követő három napon belül jogában áll soron kívüli bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt megszavazza a parlament, a kormány megbukik, ha viszont nem, akkor a felelősségvállalással beterjesztett jogszabály elfogadottnak minősül.
Az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelezte, hogy készül a bizalmatlansági indítvány benyújtására, ehhez azonban a képviselők negyedének támogatása szükséges, ami azt jelenti, hogy a párt egyedül nem tud kormánybuktató indítványt benyújtani.
A kedden előterjesztett kormányprogram a kisebbségek jogaira is kitér. A tervek szerint a kabinet megteremti a törvényes lehetőséget arra, hogy a kisebbségek használhassák az anyanyelvüket az állami intézményekben.
„Románia kormánya biztosítani fogja minden, a nemzeti kisebbségek sorába tartozó állampolgár számára a nemzeti identitásának megőrzésére és szabad kiteljesítésére vonatkozó jogot, hogy azzal teljes körűen élhessen a közéletben, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a kultúra, nyelv, vallás, oktatás, közélet területén, összhangban Románia alkotmányával, a Románia által az európai uniós csatlakozás során aláírt vállalásokkal, valamint a vonatkozó nemzetközi dokumentumokkal. Emellett szorgalmazza a közös erőfeszítéseket és a párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel a döntéshozási folyamat és a nemzeti identitás vállalásának javítása érdekében” – áll a dokumentumban.
A program szerint az etnikumközi kapcsolatok terén az alapelv az identitás vállalására vonatkozó teljes jog- és esélyegyenlőség. „A kisebbségi politika célja a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi identitás megőrzése és kiteljesítése az ezeket támogató politika révén; a diszkrimináció elleni küzdelem és a tolerancia hirdetése; a kulturális sokszínűség értékeinek népszerűsítése; az etnikumközi párbeszéd bátorítása; a szélsőségesség, a sovinizmus és az antiszemitizmus minden formájának felszámolása; a romák helyzetének javítása” – áll a kormánydokumentumban.
A fejlesztésről és közigazgatásról szóló részben az áll, hogy a helyi közösségek identitásának megerősítése érdekében törvényes keretet teremtenek arra, hogy a helyi hatóságok csakis saját intézményeiken, és csakis Románia és az Európai unió lobogója mellé az érintett közigazgatási egység zászlaját is kitűzzék.
Egyúttal a helyi közösségek megismertetése érdekében lépéseket tesznek a hagyományos helyi termékek, természeti kincsek, idegenforgalmi célpontok, kulturális és történelmi emlékhelyek népszerűsítésére.
A kormányprogram gazdasági vállalásai között szerepel az adóalap kiszélesítése, az alapélelmiszerek áfájának csökkentése, az áfa 19 százalékra csökkentése, és amennyiben a költségvetés helyzete lehetővé teszi, a munkáltatók által fizetett tb-járulék 5 százalékkal történő csökkentése. Emellett szorgalmazza az időtálló, egyéni számlán alapuló nyugdíjrendszer kidolgozását, és a minimálbér emelését, amelyet az USL 2012-es programjában szereplő 1200 lej helyett ezúttal csupán 1100 lejre emelnének 2016-ig.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!