Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben – derült ki a hétfőn ismertetett részeredményekből. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába.
2014. november 03., 10:012014. november 03., 10:01
2014. november 03., 10:162014. november 03., 10:16
Az országos választási iroda – a vasárnapi voksolás jegyzőkönyvei 91 százalékának összesítése után – azt közölte, hogy Ponta a feldolgozott szavazatok 40 százalékát, Johannis pedig a 30,5 százalékát szerezte meg.
A harmadik helyen Călin Popescu Tăriceanu, a PSD-vel együttműködő, új liberális pártot szervező szenátusi elnök végzett 5,46 százalékkal, a negyedik a távozó Traian Băsesscu államfő által támogatott Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Elena Udrea lett 5,17 százalékkal, az ötödik Monica Macovei néppárti EP-képviselő 4,51 százalékkal, a hatodik pedig Dan Diaconescu populista médiamágnás lett 3,94 százalékkal.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a részeredmények szerint a szavazatok 3,66 százalékát, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje a voksok 0,58 százalékát kapta.
Corneliu Vadim Tudor, az idegengyűlölőnek tartott Nagy Románia Párt alapító elnöke 3,65 százalékon, Teodor Melescanu független jelölt, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója 1,11 százalékon áll.
Ponta és Johannis is elégedett az exit pollok által mutatott eredményekkel
Victor Ponta, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) és Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államelnökjelöltje egyaránt elégedetten nyilatkozott a vasárnapi romániai elnökválasztáson az exit poll felmérések szerint általuk elért eredményekről.
Az urnazárás után a jelenleg miniszterelnök Victor Ponta hangsúlyozta, hogy valamennyi román állampolgár elnöke akar lenni, és a következő két hétben minden választói réteget meg kíván szólítani. Bejelentette, hogy a román kormánykoalíciót alkotó pártokkal kedden egyeztet, és megállapodnak, ki lesz az a miniszterelnök-jelölt, aki a kormány élére kerül, amennyiben ő nyeri az elnökválasztást. Meggyőződésének adott hangot, hogy a koalíciós tárgyaláshoz a PSD két kisebb partnere, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), valamint a koalícióban helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mellett a Călin Popescu Tăriceanu által alapított új liberális párt is csatlakozik. Tăriceanu az exit poll eredmények szerint 5-6 százalék közötti eredményt ért el, és jó esélye van a harmadik helyen végezni.
Az ellenzéki Klaus Johannis korrektnek nevezte az exit poll felmérések által előrevetített eredményeket, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sok román állampolgár belföldön és külföldön egyaránt nem tudta leadni szavazatát a választások rossz szervezése miatt. Ezért felszólította a Központi Választási Irodát, hogy hosszabbítsa meg a szavazókörzetek nyitva tartását. Szerinte a második fordulóban a románok két lehetőség közül választhatnak: az általa képviselt „normális” Románia, valamint a Ponta által jelképezett „hazugság” Romániája közül. Johannis kijelentette: szavazzanak rá a második fordulóban azok a választók, akik nem akarják egyetlen párt kezébe adni a teljes hatalmat, utalva ezzel arra, hogy a PSD képezi a kormánynak is a fő erejét.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!