
Börtönnel fenyegette meg Victor Ponta miniszterelnök Traian Băsescu államfőt egy újabb kampánynyilatkozat-csörte közepette.
2014. május 05., 19:342014. május 05., 19:34
A kormányfő (képünkön) vasárnap este a România TV hírcsatornának nyilatkozva arról beszélt: úgy véli, az államfő mandátuma decemberi lejártát követően börtönbe kerül, mivel bűnvádi eljárás indul majd ellene családja telekügyletei miatt.
Ponta emlékeztetett: az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) feljelentése nyomán a legfőbb ügyészség az államfő mentelmi joga miatt ugyan nem indított eljárást, ez a felfüggesztés azonban csupán az elnöki mandátum lejártáig szól. A miniszterelnök azzal vádolta meg az államfőt, hogy az elmúlt tíz évben ő volt a korrupció legfőbb patrónusa, az elszámolás pedig ezért decembert követően következik.
A miniszterelnök egyébként úgy vélekedett: arra minimális az esély, hogy amennyiben újjáalakul a Nemzeti liberális Párt (PNL) kilépése nyomán felbomlott, kétharmados többséggel rendelkező koalíció, a Szociálliberális Unió (USL), a korábbi államfőjelöltet, Crin Antonescu PNL-elnököt támogassák az elnöki címért folytatott versenyben. Az USL újjáalakulására azonban Antonescu nélkül 51 százalékot adott még az államfőválasztás előtt.
Traian Băsescu államfő szintén egy televíziós műsorban beszélt jövőbeni terveiről vasárnap este. Úgy vélte, a hozzá közel álló értelmiségiek és politikusok által a közelmúltban létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) a 2016-os parlamenti választásokon legyőzi Pontáékat, és közölte: mandátuma lejártát követően a párt tanácsadójaként tevékenykedik majd, hogy az a választáson elérje majd a 30 százalékos támogatottságot.
Az államfőt egyébként mind Ponta, mind a Demokrata-Liberális Párt egyik vezetője, Andreea Paul bírálta, amiért a hétvégén egy, a Facebookra kitett fényképen a PMP pólójában pózolt.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!