Pilsudski bácsi bajusza

– Ha valaki, ön biztosan tisztázni tudja számunkra, mennyire valós, illetve legenda a magyar–lengyel barátság...

– Több történettel is tudom bizonyítani, mennyire nemcsak legendáról van szó. Én három könyv bűvöletében nőttem fel. Az egyik a Hős fiúk című Rákosi Viktor tollából, három testvér története a szabadságharcban, amelyben óriási hangsúlyt kap Bem József alakja. A másik az Egri csillagok, az én könyvem végén szerepel az elesettek neve, köztük 15 lengyel. A harmadik Szentiványi Jenő Lengyel sasfiók című, sokáig indexen lévő könyve, amelyben 1918-19-ben egy hónapon át lengyel cserkészek védik Lemberget, a mai Lvovot. A húgom szerint ha nincs az a könyv, nem megyek el „balhézni” 1956-ban. Ugyanakkor a mai Lékai tér gyermekkoromban Pilsudski tér volt, a lengyel tábornagyot ábrázoló domborművel. Talán hároméves sem voltam, édesanyámmal rendszeresen arra sétáltunk, s én mindig meghúzogattam Pilsudski bácsi bajuszát. Egy tévéinterjúban azt mondtam, hogy itt kezdődött az én lengyelek iránti szimpátiám. Mire édesanyám azt mondta, nem, fiam, jóval hamarább: már áldott állapotban voltam veled, amikor 1938-ban a közös lengyel–magyar határ visszaállításáért tüntettem.

– És igaza volt a húgának? Valóban a lengyel-szimpátiája vitte az utcára ’56 októberében?

– A következő nagy lengyel élményem 1956 augusztusához kötődik. Először indultam kerékpárral Késmárkra nagyanyámhoz. Felmentem a haverokkal a Tátrába, ott összeszaladtunk egy magyar csoporttal, együtt táboroztunk, és összetalálkoztunk lengyel fiatalokkal, akiktől megtudtuk, mit történt ’56. június 28-án Poznanban: munkásfelkelés, lövöldözés, áldozatok, megtorlás. Ezek után 1956. október 23-án én is fejemre tettem a diáksapkát, és a Bem-szobornál kezdtem a napot, majd meneteltem tovább a tömeggel a „Minden magyar együtt halad, kövessük a lengyel utat”, vagy a „Lengyel–magyar barátság, függetlenség, szabadság” szlogenekre. A lengyel-szimpátia kapcsolódott a forradalommal, és alapvetően meghatározta a további életemet. A forradalom után Magyarországon hihetetlenül népszerű lett a lengyel nyelv, tömegek jártak nyelvkurzusra. Miután az egyetemre az osztályunkból egyetlen fiút, egy ávós gyermekét vették fel, hosszú ideig nem találtam munkát, míg nyomdászként el tudtam helyezkedni.

A teljes interjú az Erdélyi Napló október 23-án megjelenő 42. lapszámában olvasható.