
A Hargita és Pest megyei együttműködésről tárgyalt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa, valamint Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke január 16-án, pénteken Budapesten, tájékoztatott Hargita megye önkormányzatának sajtószolgálata.
2015. január 18., 12:352015. január 18., 12:35
A Pest megyei elöljárónak elnöki minőségében ez volt az első találkozója székelyföldi kollégájával, ugyanis a tavaly őszi önkormányzati választáson nyerte el tisztségét. A testvérmegyei kapcsolat 1997-ben köttetett, az eddigi együttműködést ismertette Borboly Csaba Szabó Istvánnal, illetve további Hargita megyei kezdeményezéseket, közös programlehetőségeket javasolt. Ezek között szerepelt közös projektekben, pályázatokban való részvétel, illetve egyfajta közös fellépés a szakoktatás terén.
Borboly a megyei tanács szórványprogramjának támogatását kérte a Pest megyei elnöktől, a rendelkezésükre álló lehetőségek függvényében, magyar nyelvű didaktikai eszközök, munkafüzetek adományozásával az elemi osztályos kisiskolásoknak, négy, szórványban élő, kiváló eredményeket elért magyar diák ösztöndíjának biztosításával, kulturális programokkal, továbbá a szórványban szervezett kulturális programok, valamint egy hárompilléres anyaország-székelység-szórvány gyerektábor/cserevakáció támogatásával.
Az elmúlt évek során egyébként számos tevékenységet folytatott együtt a két megye, többek között szakmai felkészítőn vehettek részt Budapesten a megyei önkormányzat munkatársai, a Pest megyei fiatalok pedig homoródfürdői sítáborba látogathattak el, s kölcsönösségi alapon a Hargita megyei fiatalok Zamárdiba utazhattak nyári táborba.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!