
Továbbra sem találja a kiutat a koalíciós válságból a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) két legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
2014. február 18., 18:222014. február 18., 18:22
2014. február 18., 18:222014. február 18., 18:22
Victor Ponta miniszterelnök kedden bejelentette: a PNL által jelölt nagyszebeni polgármestert, a párt első alelnökét, Klaus Johannist javasolja a belügyminiszteri tisztségbe. Crin Antonescu, a PNL elnöke ugyanakkor jelezte: a kormányfő nem javasolhat senkit „erőszakkal” semmilyen tisztségbe.
Mint ismeretes, a két párt között amiatt robbant ki a vita, hogy a PNL egyben miniszterelnök-helyettesi tisztséget is követel Johannisnak, erre azonban Ponta csak akkor lett volna hajlandó, ha a szász politikus nem a belügyi, hanem a pénzügyi tárcát kapja meg.
Antonescu egyébként hétfőn este azt mondta: ha Victor Ponta miniszterelnök új kormányt akar, akkor előbb le kell mondania a jelenlegi kabinet éléről. Antonescu egyébként kedd délutánra az egyre mélyülő koalíciós válság miatt összehívta pártja vezetőit, hogy döntsenek: továbbra is őt akarják-e látni a PNL élén.
Antonescu a B1 televízió esti műsorában leszögezte: Ponta csak azt követően alakíthat új kormányt, ha előbb lemond. „A politikában verseny uralkodik, de nevetséges lenne, ha Ponta attól félne, hogy Johannis lehet az államfőjelölt, amikor én tartok ettől. Johannis nem azért jön, hogy átvegye a helyét” – ecsetelte a PNL-elnök, aki jelenleg hivatalosan a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) államfőjelöltje.
Antonescu egyben azzal vádolta meg Pontát, hogy kormányon akarja ugyan tartani a PNL-t, de függő, vazallusi viszonyban. Ezzel magyarázta, hogy a kormányfő nem hajlandó Johannis számára egyszerre belügyminiszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztséget is biztosítani, csupán abban az esetben fogadná el, hogy kormányfő-helyettes is legyen, ha az eddigi gyakorlat szerint a pénzügyminiszteri tisztséget kapná meg. Ugyancsak ezzel indokolja Antonescu azt, hogy Ponta a két százalék alatti támogatottságú törpepártot, a Konzervatív Pártot (PC) is helyettes kormányfői tisztséghez juttatná.
Antonescu egyébként kedd késő délutánra összehívta a PNL vezetését, miután a párt egyik szenátora a válság kapcsán úgy nyilatkozott: a jelenlegi pártelnöknek távoznia kellene, hogy a helyét a korábbi pártelnök-kormányfő, Călin Popescu Tăriceanu vegye át. Sorin Ilieşiu szerint a váltásra azért van szükség, mert Romániában egy hete politikai válság uralkodik az építő párbeszédre való törekvés hiánya miatt. A szenátor úgy véli, az USL-nek az eddigi formában kellene tovább kormányoznia, Tăriceanunak pedig vagy az államfői, vagy a miniszterelnöki tisztségért kellene harcba szállnia.
Antonescu ennek kapcsán leszögezte: azért hívta össze a PNL vezetőségi ülését, hogy a pártvezetők döntsék el, leváltják-e őt tisztségéből, vagy sem, illetve hogy milyen mandátummal ruházzák fel a PSD-vel folytatott tárgyalásokon. Tăriceanu egyébként a Gândul hírportálnak nyilatkozva nem beszélt arról, hogy elvállalná-e ismét a párt irányítását, kijelentette ugyanakkor, hogy a PNL számos politikusa aggódik a koalíciós válság elhúzódása miatt.
Victor Ponta miniszterelnök abbéli reményét fejezte ki, hogy a PNL vezetőségi ülése után rendeződik a helyzet, és tovább léphetnek a „jelentéktelen válságon.”
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!