
Fotó: Bíró Blanka
Pártot alapított az Új Jobboldal (Noua Dreaptă – ND) nevű szélsőségesen nacionalista egyesület, amely Romániában több magyarellenes tüntetést szervezett az utóbbi években.
2015. november 05., 13:012015. november 05., 13:01
Az Új Jobboldal Párt bejegyzését az Új Jobboldal Egyesület közleményben jelentette be. Az egyesület úgy ajánlja magát, hogy számos tüntetést szerveztek korábban a homoszexuálisok közössége vagy a menekültek Romániába érkezése ellen.
A Bukaresti Törvényszék már szeptember 28-án döntött az új párt bejegyzéséről, az akkori határozat november 4-én vált jogerőssé – emlékeztet az egyesület, s azt is megjegyzi, hogy az Új Jobboldal az első párt, amely a 2015/114-es számú új párttörvény alapján alakult meg.
Romániában az idén könnyítették meg a pártalapítást, így azt most már három személy is megteheti. Korábban 25 ezer támogatási aláírásra volt szükség hozzá, ráadásul Románia 41 megyéje közül legalább 18-ból és a fővárosból kellett származniuk és megyénként legalább 700 támogatóra volt szükség, ami jelentősen megnehezítette a pártalapítást.
A közlemény szerint az Új Jobboldal a nemzeti, keresztényi és szociális jobboldalt testesíti meg a liberális, nemzetellenes, ateista és oligarcha jobboldallal szemben, és meg akarja menteni az eltűnéstől a román nemzetet, amelyre szerintük a globalizáció szorgalmazói törekednek.
A párt céljai között szerepel egyebek mellett Romániának a Moldovai Köztársasággal való egyesülése és a jogtalan vagyonok elkobzása. A párt ideiglenes elnöke Tudor Ionescu, egy 37 éves ügyvéd.
Az Új Jobboldal az utóbbi években március 15-én magyarellenes tüntetéseket szervezett különböző erdélyi városokban, többször Székelyföldön. Tüntetéseiken az egyesület szimpatizánsai azt szokták skandálni, hogy „Kifelé a magyarokkal az országból!”, „Hargita és Kovászna megye román föld!”, „A román nyelv az egyedüli úr!”.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!