
Vlagyimir Putyin orosz államfő utasítást adott a védelmi minisztériumnak arra, hogy vonja vissza azokat az orosz egységeket, amelyek nyár óta, hivatalosan hadgyakorlat részeként az ukrán határ közelében állomásoznak – adta hírül vasárnap a Kreml.
2014. október 12., 19:242014. október 12., 19:24
Az intézkedés 17 600 katonát érint, akik jelenleg Rosztov közelében tartózkodnak. Előzőleg Szergej Sojgu védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, hogy a nyári hadgyakorlat véget ért. Szombaton egyébként bizonyossá vált, hogy a héten Putyin Milánóban egyeztet Petro Porosenko ukrán államfővel.
Petro Porosenko bejelentette, hogy jövő héten Milánóban egyeztet a kelet-ukrajnai válságról orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
Porosenko a kelet-ukrajnai Harkovban tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott arról, hogy az Olaszországban október 16–17. között megrendezésre kerülő Ázsia-Európa Találkozón (ASEM) a Kreml vezetőjével tanácskozik majd. Hozzátette, nem számít „könnyed tárgyalásokra”.
Moszkva egyelőre nem erősítette meg az értesülést, bár korábban már felvetette a találkozó lehetőségét: Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója csütörtöki nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Putyin a jövő hét második felében Milánóban találkozzon az ukrán elnökkel az Ázsia-Európa fórum apropóján.
Porosenko egyebek mellett Angela Merkel német kancellárral, Matteo Renzi olasz és David Cameron brit kormányfőkkel egyeztet majd Milánóban. Az ukrán és az orosz államfő legutóbb augusztus végén találkozott egymással.
A szeptember 5-én életbe lépett fegyverszünet ellenére Kelet-Ukrajnában továbbra is szinte mindennaposak a fegyveres összetűzések az oroszbarát szeparatisták és az ukrán kormányerők között.
Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó pénteken közölte: két ukrán belügyi alakulat elmenekült a harcok sújtotta övezetből Kelet-Ukrajnában.
A tekintélyes ukrán politikus – aki egyébként nyugalmazott rendőrparancsnok és korábban Kárpátalja megyei adminisztrációjának a vezetője is volt – kijelentette, hogy a Poltava és Szumi megye összevont belügyi alakulata, valamint a Kijev-2 önkéntes zászlóalj arra hivatkozva hagyta magukra társait a Debalceve melletti Csornuhine településnél, hogy ők úgymond a belügyminisztérium, nem pedig a védelmi tárca alá tartoznak. Moszkal szavai szerint Debalceve térségében három irányból körbezárták a szakadár fegyveresek a kormányerőket.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!