Öt év letöltendő a volt közlekedési miniszternek

Jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a legfelsőbb bíróság Relu Fenechiu volt közlekedési minisztert az ügynevezett transzformátor-ügyben, amelyben különösen nagy kárt okozó hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt indított ellene és több társa ellen eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Balogh Levente

2014. január 30., 18:022014. január 30., 18:02

Az öttagú bírói testület ezzel helyben hagyta az alapfokú ítéletet: a volt minisztert (képünkön) tavaly júliusban öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, ezt követően távozott a minisztérium éléről.

A 2012-ben megfogalmazott vádak szerint a jelenlegi tárcavezető két társával – testvérével, Lucian Fenechiuval és Mihai Bogdan Damiannal – több cég részvényeseként 2002 és 2005 között 1970 és 1980 között gyártott transzformátorokat adott el az Electrica Moldova áramszolgáltatónak olyan áron, mintha azok vadonatújak lettek volna.

Az ügyészség vádat emelt az áramszolgáltató három egykori vezetője ellen is. A vádirat szerint az Electrica Moldova 2002 és 2005 között a közbeszerzési törvény előírásait figyelmen kívül hagyva, a Fenechiuék által irányított négy céget jogtalanul előnyben részesítve vásárolta meg a transzformátorokat. A berendezések zöme ezt követően a cég raktáraiban porosodott.

A cég áfa nélkül összesen 6 406 976 lejt fizetett a berendezésekért, amelyekből csupán 79 ezer lej értékű eszközt használtak. A vádirat szerint az áramszolgáltatónak okozott kár áfával együtt 7 529 594 lej. A perben egyébként károsultként az áramszolgáltató is részt vett. Az ügyészség 15 év letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte Fenechiura és társaira.

A bíróság Fenechiu mellett testvérét és üzlettársukat, Mihai Bogdan Damiant is öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, Ioan Turbatut, az áramszolgáltató 2002 és 2004 közötti vezérigazgatóját pedig hat év szabadságvesztésre, emellett öt évre a közügyektől is eltiltotta.

Ugyanezt az ítéletet rótták ki a cég 2004 és 2005 közötti vezérigazgatójára, Ion Mărghidanra is. Petru Andronachét, a cég 2002 és 2005 közötti kereskedelmi igazgatóját hét év börtönnel és ugyancsak öt év közügyektől való eltiltással sújtották. Emellett a vádlottakat arra ítélték, hogy közösen fizessék meg az áramszolgáltatót ért kárt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés