Öt év alatt fizetik vissza a regadót

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Öt év leforgása alatt fizeti csak vissza a kormány a jogtalanul begyűjtött gépkocsi-regisztrációs adókat, évente a törvényszék által megítélt összeg 20 százalékát juttatják vissza a perek nyerteseinek – áll a most elfogadott sürgősségi kormányrendeletben.

Bálint Eszter

Páva Adorján

2014. március 03., 16:282014. március 03., 16:28

2014. március 03., 16:292014. március 03., 16:29

Annyi jó hírrel szolgál a kabinet azoknak, akik befizették a regadót, hogy az összegeket kiigazítják majd az éves inflációs rátával. Mint beszámoltunk, Victor Ponta miniszterelnök azt követően jelentette be, hogy visszafizetik az illetéket, hogy az Európai Bíróság úgy döntött, a román állam megsértette az európai uniós jogot, amikor kivetette a regadót.

A kormányfő viszont leszögezte, a visszafizetések üteme nagyban múlik majd a költségvetés alakulásától. Értesüléseink szerint több tízezer autótulajdonos perelheti vissza az államtól azt az illetéket, amelyet a külföldről behozott használt jármű törzskönyvezésekor fizetett be.

A perek az Európai Bíróság döntése előtt is futószalagon zajlottak Romániában, és ezeket rendre a gépkocsi-tulajdonosok nyerték meg. A mostani kormányrendelet ugyanakkor nem feltétlenül a felperesek érdekeit szolgálja, hiszen eddig körülbelül egy-másfél-két év alatt (attól függően, hogy az állam megfellebbezte-e az alapfokú döntést – ez a tapasztalatok szerint nem történt egységesen, városoktól függött) visszakapták pénzüket, ráadásul kamatostul.

Egy aradi olvasónk másfél év elteltével, két hete kapta vissza a regisztrációs díjat. 2012 szeptemberében 2500 lejt fizetett egy Hollandiából behozott, hatéves, Euro 4-es, 100 lóerős benzinmotorral ellátott Ford Focus beíratásakor, majd beperelte az államot.

Az alapfokú, a tulajdonosnak kedvező döntést megfellebbezték, a jogerős ítéletet a temesvári táblabíróság mondta ki tavaly novemberben. A pénz február közepén érkezett meg az autótulajdonos számlájára. Bár rengeteg utánajárással járt, olvasónk – akinek amúgy egyetlen tárgyaláson sem kellett megjelennie – végül egy jó befektetésként könyvelte el a dolgot, hiszen másfél év után 3270 lej érkezett vissza bankszámlájára.

A most elfogadott sürgősségi kormányrendelet szerint azonban továbbra is perelni kell a már kifizetett regisztrációs díj visszafizetéséért, az autótulajdonosnak járó teljes összeghez pedig csak öt év elteltével lehet hozzájutni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés