
Miközben a kedd esti, két halálos áldozatot követelő összecsapások után Arszenyij jacenyuk ukrán kormányfő szerint a krími konfliktus átlépett a katonai fázisba, és emiatt az ukrán haderő fegyverhasználati engedélyt kapott, szerdán az oroszpárti erők kezére került az ukrán haditengerészet vezérkarának otthont adó támaszpont.
2014. március 19., 18:032014. március 19., 18:03
2014. március 19., 18:032014. március 19., 18:03
Szevasztopolban szerdán tüntetők nyomultak be az ukrán haditengerészet vezérkarának területére, majd a helyszínre érkezett Alekszandr Vitko altengernagy, a Krímben állomásozó orosz hadiflotta parancsnoka, hogy tárgyalásokat kezdjen Szergej Gajduk ellentengernaggyal, az ukrán flotta parancsnokával. Később elfogták a flotta főparancsnokát.
Az ukrán védelmi minisztérium közölte: a krími hatóságok nem engedték távozni, mert még kérdéseik voltak hozzá azzal kapcsolatosan, hogy továbbadta beosztottjainak azt a kijevi utasítást, hogy védekezéskor civilekkel szemben is használják fegyvereiket. A krími ügyészség annak ellenére vádolja Gajdukot, hogy senki sem vetett be fegyvert a tüntetőkkel szemben.
A behatolók az ukrán flottavezérkar területén felvonták az orosz nemzeti zászlót, valamint az orosz haditengerészet andráskeresztes lobogóját. Az épületnél reggel kezdődött egy néhány száz fős tüntetés, amelynek résztvevői később behatoltak az épületbe, és a zászlók lecserélését követően elénekelték az orosz himnuszt is. Az épület homlokzatára azt írták: „Az ukrán haditengerészeti erők a fasizmus ellen vannak!”, „Békét akarunk.” Az ukrán katonák ezt követően feladták a támaszpontot, és a fegyveres támadók sorfala közt távoztak onnan.
Megtámadtak egy másik haditengerészeti támaszpontot a félsziget nyugati részén található Novoozernyében. Vitalij Jarema ukrán első miniszterelnök-helyettes és Ihor Tenyuh védelmi miniszter eközben Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök utasítására repülőgéppel a Krím félszigetre utazott. Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök ugyanakkor kijelentette, hogy a két ukrán kormánytag nem léphet be a félszigetre.
Engedélyezett fegyverhasználat
Még kedden este a kijevi hatóságok engedélyezték az önvédelmi célú fegyverhasználatot a Krímben állomásozó ukrán fegyveres erők tagjainak azután, hogy egy ukrán katona életét vesztette a félszigeten – közölte kedden az ukrán védelmi minisztérium sajtóosztálya.
Az egyik őrtoronyban tartózkodó ukrán katona akkor halt meg, amikor orosz katonák rohamot indítottak Szimferopolban, az ukrán hadsereg topográfiai és navigációs központja ellen. A védelmi minisztérium adatai szerint az ostromban további két ukrán katona megsebesült. A támadók a minisztérium értesülései szerint jelzés nélküli orosz katonai egyenruhát viseltek, automata fegyverekkel és mesterlövészpuskákkal voltak felfegyverkezve.
Az „Információs Ellenállás” nevű ukrán csoport egyik szervezője, Dmitro Timcsuk Facebook-oldalán azt írta, hogy az ukrán katonai objektumot az orosz „szpecnaz”, azaz különleges alakulat tagjai támadták meg, akiket a magukat „önvédelemnek\" nevező, Szerhij Akszjonov szakadár krími miniszterelnök mögött álló fegyveresek fedeztek. A topográfiai központ parancsnokát, Andrij Andrjusin ezredest tárgyalás közben foglyul ejtették, és erővel próbálják rávenni arra, hogy álljon át a Krím oroszbarát vezetésének oldalára.
A Kriminform helyi hírügynökség jelentése szerint kedden Szimferopolban meghalt a szakadár krími miniszterelnököt támogató, „Önvédelemnek” nevezett milícia egyik fegyverese is, egy másik pedig megsebesült, amikor a város egyik utcáján egy ház ablakából ismeretlenek feltehetően mesterlövészpuskából tüzet nyitottak rájuk.
Alkotmányos az orosz–krími megállapodás
Az orosz alkotmánybíróság eközben szerdán alkotmányosnak minősítette az orosz–krími megállapodást – jelentette be Valerij Zorkin, a taláros testület elnöke. Zorkin hangsúlyozta: az alkotmánybíróság mind a 19 tagja úgy foglalt állást, hogy megfelel az orosz alkotmánynak a szerdán Moszkvában aláírt egyezmény, amely a függetlenségét egyoldalúan kikiáltó Krími Köztársaságnak és Szevasztopolnak az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásáról szól.
Merkel és Obama egyaránt elítéli a Krím elcsatolását
Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök egyformán ítéli meg a Krím félszigettel történteket, kedden folytatott telefonbeszélgetésükön egyetértettek abban, hogy az ukrajnai terület Oroszországhoz csatolása nem fér össze a nemzetközi jog előírásaival – közölte a német kormányszóvivő.
Nem ismeri el a Krím félsziget orosz annektálását az Európai Unió sem – jelentette ki kedden közös közleményében Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Hasonlóan nyilatkozott Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szövetség főtitkára is, aki leszögezte: a Krím orosz annektálása illegitim, törvénytelen, és a NATO-szövetségesek nem fogják elismerni.
Moszkva szerint ugyanakkor az Egyesült Államok és Nagy-Britannia sértette meg az 1994-es budapesti memorandumban vállalt kötelezettségeit – hangoztatta szerdán az orosz külügyminisztérium. A tárca szerint azzal szegték meg az Ukrajna területi épségét szavatoló budapesti dokumentumból eredő kötelezettségeiket, hogy szemet hunytak a „kijevi államcsíny” felett.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!