Orosz inváziót kiált Petro Porosenko ukrán elnök

Petro Porosenko ukrán államfő csütörtökön kijelentette, hogy orosz katonai invázió történt Ukrajnában – tájékoztatott a Reuters jelentése szerint honlapján az elnöki hivatal.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 28., 19:292014. augusztus 28., 19:29

 

Porosenko közölte, úgy döntött, „elhalasztja törökországi munkalátogatását a Donyeck megyei helyzet hirtelen súlyosbodásával összefüggésben, kiváltképpen Amvroszijevka és Sztarobeseve településeken, tekintettel az orosz csapatok Ukrajnába történő behatolására”.

Az államfő a további teendők kidolgozása érdekében összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot. Kijev emellett haladéktalanul kezdeményezni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását, és az európai partnerországokhoz fordul az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívása érdekében.

A CNN amerikai hírcsatorna amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állította, hogy mintegy ezer, nehézfegyverzettel felszerelt orosz katona tartózkodhat Ukrajnában. Ukrajna csütörtökön nagyszabású katonai segítséget kért az Európai Uniótól a „leplezetlen orosz invázió” miatt.

Ezt az AFP francia hírügynökség közlése szerint az EU mellé akkreditált ukrán nagykövet, Konsztyantin Jeliszejev közölte. „Sürgetjük, hogy az Európai Tanács augusztus 30-án tartson rendkívüli ülést Ukrajnáról – szögezte le a nagykövet, az EU állam- és kormányfőinek tanácskozására célozva. – Legyen vége a cinkosságnak és az agresszor megbékítésének.”

Litvánia az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) összehívását kérte csütörtökön amiatt, hogy Oroszország „nyilvánvaló katonai invázióba” kezdett Ukrajna területén.

Tovább terjeszkedtek az ukrán szakadárok

Eközben az ukrán szakadárok vezetője szintén csütörtökön közölte, hogy offenzívájukkal elérték az Azovi-tengert. Olekszandr Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNR) miniszterelnökének állítását, miszerint a szakadárok elérték az Azovi-tengert, megerősítette az AP amerikai hírügynökség egyik tudósítója, aki a tenger partján fekvő Novoavazovszknál városánál járt, de oda nem jutott be.

A felkelők ellenőrző pontokat állítottak fel a délkelet-ukrajnai település peremrészein, és közölték vele, nem léphet be a városba. Egyikük azt mondta, hogy Novoavazoszkban nincsenek harcok. Az ukrán védelmi tanács közölte: Novoavazovszk az orosz hadsereg ellenőrzése alá került, és az ukrán katonákat azért vonták vissza, hogy életüket megmentsék. A 11 ezer lakosú Novoavazovszk a stratégiailag fontos, Oroszországot a Krímmel közvetlenül összekötő út mentén fekszik.

Washington: Moszkva új ellentámadásra vezeti a szakadárokat

Az amerikai kormány szerdán közölte, hogy megítélése szerint Oroszország új ellentámadásra vezeti a szakadárokat Kelet-Ukrajnában. Jane Psaki, az külügyminisztérium szóvivője szerint Oroszország páncélosok és páncélozott harci járművek újabb oszlopait vezényelte Ukrajna területére.

Szavai szerint a behatolások arra utalnak, hogy egy új, orosz irányítású ellentámadás van kibontakozóban Donyeck és Luhanszk térségében. Angela Merkel német kancellár egy szerdai telefonbeszélgetésben magyarázatot követelt Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy mit keresnek orosz katonák Ukrajna területén.

Egyébként az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNR) miniszterelnöke csütörtükön elismerte: mintegy három-négyezer oroszországi önkéntes vesz részt a harcokban a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadár fegyveresek oldalán.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szerdai jelentése szerint a kelet-ukrajnai harcoknak eddig – április közepe óta – legalább 2200 halálos áldozata van, és ebből 1200-an augusztusban vesztették életüket. Ezek az adatok tartalmazzák a civil és a katona áldozatokat is.

Lavrov: a békés együttélés a cél

Eközben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt: Moszkva azt szeretné, ha Ukrajnában békésen együtt élnének az ukránok, az orosz ajkúak, a magyarok és a románok. „Nem áll érdekünkben az ukrán állam szétszakítása” – jelentette ki, hozzátette ugyanakkor: tiszteletben tartják a szakadár Donyeck és Luhanszk megyékben megtartott népszavazások eredményeit, amelyeken a többség a függetlenségre voksolt, ezért tárgyalásra szólította a feleket az ügyben.

Kijelentette: azt szeretnék, ha az ukrajnai orosz közösség méltó körülmények között maradhatna fenn. Közölte: Moszkva fegyverszünetre és tárgyalásra szólítja a szemben álló feleket. „Azt akarjuk, hogy az ukrajnai oroszok ugyanúgy éljenek együtt az ukránokkal, a magyarokkal és a románokkal, ahogy eddig. Azt akarjuk, hogy tiszteletben tartsák ezen közösségek jogait” – szögezte le Lavrov.

Nem használhatja Ponta az orosz légteret
Elutasította Oroszország, hogy a román repülőgépek áthaladjanak az ország légterén: Victor Ponta miniszterelnök a hétvégén Kínába utazik, az orosz légügyi hatóság azonban nem járult hozzá, hogy a kormányfő gépe az orosz légteret használja. Pontának így Törökország felé kell útnak indulnia. Titus Corlăţean román külügyminiszter szerint bár az ukrajnai helyzet nem veszélyezteti közvetlenül Romániát, indokolt lenne összehívni a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), ez azonban az államfő feladata. Az államfői hivatalból kiszivárgott információk szerint a testületet szeptember 3-ra hívják össze, napirendjén szerepel majd az ukrajnai helyzet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés