Örömmel fogadták Partiumban és Erdélyben a zarándokvonatokat

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében Nagyváradon és Érmihályfalván is fogadták pénteken a csíksomlyói búcsúra tartó zarándokvonatokat.

2014. június 06., 22:402014. június 06., 22:40

2014. június 07., 09:202014. június 07., 09:20

Érmihályfalván dr. Szilágyi Ferenc, az EMNT helyi elnökének vezetésével gyülekeztek a helyiek a vasútállomáson. Megjelentek a Történelmi Vitézi Rend helyi képviselői, a református egyház vezetői, presbiterei és sokan mások.

Nagyváradon a fogadási ünnepségen részt vett Tőkés László EMNT-elnök, EP-képviselő, Zatykó Gyula, a Néppárt partiumi régióelnöke, Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke is.

Váradon több száz ember székely és magyar zászlókat lobogtatva várta a vonatokat. Az első zarándokvonat utasai nevében Petrus György és Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda cég vezetői, Szabó Sándor, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke és Dr. Papp Lajos szívsebész-professzor vette át a nagyváradi magyarok ajándékát.

Az EMNT és a Néppárt vezetői virágot, nagyszalontai kenyeret és nagyváradi körtepálinkát adtak át, az utazás szervezői címeres magyar lobogót ajándékoztak a nagyváradi magyaroknak. A második vonatot szintén vastaps és számos jókívánság köszöntötte.

A vasútállomáson Kiss Géza és Márkus Zoltán zenész vezetésével énekelték el a magyar és a székely himnuszt.

A Csíksomlyó Express és a Történelmi Székely Gyors egy-egy 30 perces szünet erejéig Kolozsváron is megállt, ahol örömmel köszöntötték a zarándokokat. Az RMDSZ Kolozs megyei nőszervezete és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum szervezésében az Ördögtérgye Néptáncegyüttes tartott rövid néptáncbemutatót, amelyen kivételesen nem csak a helyi, hanem a székely gyorssal érkező muzsikusok is kísérték a táncosokat.

A nosztalgiavonattal érkezőket a kolozsváriak nevében Oláh Emese, az RMDSZ Kolozs megyei nőszervezetének elnöke köszöntötte, aki elmondta, évről évre közösségi élményt jelent a kolozsváriaknak, hogy fogadhatják a zarándokokat és az összetartozás jegyében együtt készülődhetnek a búcsúra. A zarándokokat áldással engedték útjukra a Szent Mihály plébánia lelkészei, majd a fiataloktól pogácsát és képeslapot kaptak útravalóul. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés