
Őrizetbe vették csütörtökön Andrei Hrebenciucot, a korrupcióval gyanúsított szociáldemokrata párti (PSD) politikus, Viorel Hrebenciuc fiát a törvénytelen erdő-visszaszolgáltatások ügyében.
2014. október 23., 20:022014. október 23., 20:02
Andrei Hrebenciuc (képünkön) cégéhez még szerdán szálltak ki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei házkutatást tartani, ennek nyomán vették csütörtökön 24 órára őrizetbe. Az üzletembert befolyással üzérkedésben és pénzmosásban való bűnrészességgel gyanúsítják. A DNA őrizetbe vette Gheorghe Paltin Sturdzát, Dimitrie Sturdza fiát is, aki állítólag 43 ezer hektárnyi erdőhöz jutott jogtalanul.
Mint arról beszámoltunk, Viorel Hrebenciuc kedden lemondott képviselői mandátumáról, így már nem szükséges a képviselőház jóváhagyása ahhoz, hogy a DNA őrizetbe vegye. Hrebenciuc ellen bűnszervezet létrehozása, befolyással üzérkedés és befolyással üzérkedésre való felbujtás, míg Ioan Adam szintén PSD-s képviselő ellen hivatali hatalommal való visszaélés, bűnszervezet létrehozása és megvesztegetés gyanújával indított bűnvádi eljárást a DNA. Az ügyészség azzal indokolja a két politikus vizsgálati fogságba helyezésének szükségességét, hogy fennáll a tanúk befolyásolásának gyanúja.
A nyomozó hatóság szerint a Kovászna és Brassó megyei bíróság törvénytelenül, csúszópénz elfogadása ellenében szolgáltatott vissza több tízezer hektár erdőt – emiatt Ördög Loránd András és Gabriel Uţă Kovászna megyei, valamint Roxana Adam brassói bíró, előbb őrizetbe, majd bírósági felügyelet alá helyezték –, a PSD befolyásos politikusai pedig nyomást gyakoroltak a Romsilva állami erdészeti társaságra, hogy a restitúciós perek során ne az állam érdekeit képviselje.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!