
Huszonnégy órára őrizetbe vette kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Toni Greblă volt alkotmánybírót, korábbi szociáldemokrata (PSD) szenátort az ellene felmerült korrupciós gyanú miatt.
2015. március 10., 18:302015. március 10., 18:30
Ügyvédje szerint az ügyészek azt állítják: Greblă megpróbált megszabadulni az őt kompromittáló bizonyítékoktól: miután azzal gyanúsították meg, hogy jogellenesen volt szenátorként egy állatfarm tulajdonosa, illetve hogy embargót sértve élelmiszeripari termékek Oroszországba szállításában működött közre, a DNA szerint most közvetítőkön keresztül megkísérelt túladni mintegy ötven kecskén, amelyek amúgy nem is az ő tulajdonát képezték.
Greblă még a DNA-hoz való megérkezése előtt cáfolta, hogy közpénzeket tulajdonított volna el, az ellene felhozott vádak egy részét pedig egyenesen fantazmagóriának nevezte. Az őrizetbe vételét követően, már megbilincselve, útban az őt a központi rendőrségi fogdába szállító gépkocsi felé túlkapásnak nevezte a döntést. Mint ismeretes, Greblă az ellene felmerült vádak miatt február elején lemondott a taláros testületből.
A volt alkotmánybíró ellen bűnszervezet létrehozása és befolyással üzérkedés gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást a DNA. A gyanú szerint a 2012-es parlamenti választások előtt Ion Bîrcină üzletember – Greblă Bîrcină lányának a násznagya – vesztegette meg kampányanyagainak finanszírozásával, egy használatba kapott BMW gépkocsival, egy telefonnal, valamint a felesége számára két ruhával azért cserébe, hogy energetikai, szállítmányozási és fémbegyűjtéssel foglalkozó cégei érdekében közbenjárjon. Konkrétan azzal gyanúsítják, hogy megfenyegette az Olténia energetikai komplexum vezetését, kedvező szerződési feltételeket követelve Bîrcină számára.
Emellett összeférhetetlenséggel is gyanúsítják, miután a 2010 és 2015 közötti időszakban egy farmban és egy energiatermelő cégben is érdekeltséggel bírt – társtulajdonosként, illetve cégvezetőként. Az a gyanú is fölmerült ellene, hogy 2014 augusztusától az Orosz Föderációba irányuló törvénytelen élelmiszer-exportálást is támogatott.
Moszkva ugyanis – mint az köztudott – embargót vezetett be az EU-ból származó élelmiszerekkel szemben, ennek nyomán a romániai élelmiszerszállítmányok – zömmel hús – származási helyeként Törökországot tüntették fel. Ez utóbbi kapcsán bűnszervezethez való csatlakozással is gyanúsítják.
Az alkotmánybíró tagadta a vádakat, állítása szerint sohasem foglalkozott üzleti ügyekkel. Kijelentette, más alkalommal is kölcsönzött autót keresztfiától, de az „a családban maradt”. Greblă az első alkotmánybíró a testület történetében, aki ellen bűnvádi eljárás indult.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!