Ördögök Szablyások ellen, avagy Prágában kezdődött az NHL alapszakasza

•  Fotó: Szüszer Róbert

Fotó: Szüszer Róbert

Atyaég, hogy fogunk ide bejutni? Több mint egy óra van a kezdésig, ezrek tobzódnak a csarnok előtt. Pár percnyi tanácstalan nézelődés után egyenesen nekiindulunk az egyik sornak, amelytől jobbra is, balra is hasonló sorok kígyóznak.

Szüszer Róbert

2024. október 06., 14:272024. október 06., 14:27

A prágai O2 Arénát 2008-ban nyitották meg, azóta rendeznek itt szezonnyitó NHL-meccseket. Az észak-amerikai hokiliga egy évvel korábban, 2007-ben játszotta első, az alapszakaszba beszámító mérkőzéseit Európában, annak London volt a helyszíne, a következő esztendőben már Csehország fővárosa, Prága is vendégül látott két csapatot a világ legerősebb bajnokságából. Akkor a New York Rangers kétszer győzte le a Tampa Bay Lightningset.

Ezúttal a Buffalo Sabres és a New Jersey Devils érkezett.

Pénteken az utóbbiak 4–1-re püfölték el az előbbieket, most éppen a szombati találkozóra próbálunk bejutni. Csak ekkora tömegen keresztül soha nem fog sikerülni. Hoppá, a sor mozog! Jééé, kimondottan halad! Cirka tíz perc alatt már a fémdetektoros kapuhoz érünk, ahol, mint a reptéren, mindent ki kell pakolni, gyors ellenőrzés, majd a telefonról a belépő QR-kódját becsippentjük, és gyí, mehetünk megkeresni az ülőhelyeinket. Komplett idióta kell legyen az ember, hogy ne találjon oda elsőre. Pedig

ülőhely van bőven, több mint 17 ezer.

Van még 45 perc a kezdésig, a csapatok a jégen melegítenek, a hatalmas kijelző azt adja, ahogy az operatőrök a már jó hangulatban bulizó közönséget pásztázzák.

•  Fotó: Szüszer Róbert Galéria

Fotó: Szüszer Róbert

Odakinn az előtérben, azaz előterekben rengeteg kajálda, sör mindenhol van. Rengeteg ember áll sorba hot-dogért a szektorunkban, legtöbb három perc alatt már egyik kezükben a kaja, a másikban a sör. Ez így átszámolva 33 lejbe jön ki. Rengeteg a biztonsági ember, de csak akkor látom őket, ha keresem, mert amúgy teljesen belesimulnak a tájba. Nem izmozni jöttek, hanem baj esetén közbe lépni.

És akkor kezdődjön!

Végtelennek tűnő show-műsor után Patrik Eliáš dobja be a korongot, a közönség az extázis határán ünnepli az egykori fantasztikus jégkorongozót.

A 48 éves Eliáš húsz évet töltött az NHL-ben, fenomenális és elegáns csatár volt, végig a Devils csapatát erősítette, ott volt 2000-ben és 2003-ban, amikor megnyerték a Stanley-kupát.

Nem véletlen, hogy a nézőtéren többen tombolnak Devils-mezben, mint Sabres-cuccban.

Az ördögök kezdésből nekiesnek a szablyásoknak, a hatodik percben már repülnek a kesztyűk, amikor a vörös mezesek hátvédje, Brendon Dillon a kék vonalnál keményen leütközi a buffalóiak sztárját, J. J. Peterkát. A csatár lent marad a jégen, Alex Tuch nekiront Dillonnak számonkérni a durvaságot, de nagyon elnézi az ellenfelet, néhány ökölcsapás után ő is jégre kerül. Dillon így pikk-pakk két ellenfelet is lerendez. Sajnos Peterka már nem tér vissza a játékba, mint kiderült agyrázkódást szenvedett.

Hiába nyom a Devils, Devon Levi az első harmadban lehúzza a rolót a kapuján, vert helyzetnek tűnő momentumokban parádézik kapkodás nélkül. A Sabres közben alárendelt szerepbe kerül, komolyan egyszer sem veszélyezteti az ellenfél kapuját.

A második játékrész ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: a Devils rohamot roham után indít, a Sabres pedig határozottan védekezik és kontrákkal próbált kitörni.

Nagyon érik már, hogy a New Jersey-i csapat betaláljon. A 29. percben mégis a Buffalo örülhet, amikor az ellenfél kapuja előtti kavarodásban Tage Thompson többszöri próbálkozás után átpasszírozza a korongot Jake Allen mamutja alatt a gólvonalon túlra.

Videó: New Jersey Devils

Felszívják magukat az ördögök a kapott gól után, ismét nekiesnek az ellenfélnek. A 32. percben az élete második NHL-meccsét játszó Seamus Casey emberelőnyös helyzetben a támadóharmadban kapura emel, a takarásból érkező korongra Levi nem tud idejében reagálni, az újonc hátvéd találatával 1–1 az állás.

Videó: New Jersey Devils

Akad még helyzet bőven, de ez a harmad is döntetlennel zárul. Jöhet a végső menet, előtte még illemhely és hotdog/kolbász/pizza, ki mit akar, és persze sör, ez így mindennel együtt legtöbb öt perc mindenkinek. Annyi helyen annyi ember áll a vendégek rendelkezésére, hogy egyszerűen bőven elég a szünet mindenre, nem marad le senki semmiről.

•  Fotó: Szüszer Róbert Galéria

Fotó: Szüszer Róbert

Kezdődik a végső felvonás, a Devils ismét rákapcsol, a Sabres kezd lankadni, amikor a mindössze 25 éves, de már Stanley-kupagyőztes Paul Cotter a 48. percben megszerzi a vezetést a New Jersey-nek. A Las Vegas Knightstól frissen igazolt csatár ütőjén már ott volt a gól, várható volt, hogy be fog találni, akkora életkedvvel hokizott, hogy az lett volna a meglepetés, ha ma nem vicceli meg Levit. Pazar mozdulattal lő a párcentis résbe, 2–1.

Videó: New Jersey Devils

A Devils nem lassít, tovább nyomja az egyre fáradtabb Sabres-t, míg az 55. percben a svájci válogatott Timo Meier a Levi kapuját megkerülő Jesper Bratt átadásából lezárja a mérkőzést, 3–1.

Videó: New Jersey Devils

Elhitették, hogy egyszerű és könnyű játék

A bírói sípszó után sincs vége a show-nak, a meccs hősének járó Rolex-órát Casey kapja. Antal István, a Csíkszeredai Sportklub egykori legendás elnöke mesélte annak idején, hogy

az igazán jó hátvédet észre sem veszed.

Egyszerűen fedez, takarít, indít, támogat, nem kockáztat, nem bonyolódik felesleges helyzetekbe. Seamus Casey pont ilyen. Fedez, takarít, indít, támogat. Semmi kockázat, semmi bonyodalom nincs a munkájában. A 178 cm magas védőnek ez volt élete második NHL-meccse és máris gólt szerzett. Lehet, hogy csillagot láttunk születni.

16 772-en voltunk jelen a meccsen, nem kongott a csarnok. Mégis percek alatt kijutunk, semmi tolongás. Hihetetlen ez a tömegmenedzsment.

Ülünk a közeli kocsmában, isszuk a kötelező prágai csapolt sört, és közben kattogunk az élményen. Arra a következtetésre jutunk, az volt az igazi show, hogy a fickók a jégen elhitették velünk, a hoki egyszerű és könnyű játék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 06., vasárnap

Életműdíjat kapott Hecser Zoltán, a MÚRE alapítója

Életműdíjban részesítette alapítóját és első elnökét, Hecser Zoltán újságírót a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) a Szovátán megtartott szombati szakmai találkozóján.

Életműdíjat kapott Hecser Zoltán, a MÚRE alapítója
2024. október 06., vasárnap

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
2024. október 06., vasárnap

Erős gázszagot éreztek a tömbházlakók, három holttestet találtak a tűzoltók egy lakrészben

Holtan találtak két nőt és egy férfit szombat este egy besztercei tömbházlakásban.

Erős gázszagot éreztek a tömbházlakók, három holttestet találtak a tűzoltók egy lakrészben
2024. október 06., vasárnap

Mekkora fizetésre számíthatnak a pályakezdő fiatalok?

A tanév kezdete aktivizálta a munkaerőpiacon a nagyon fiatal jelentkezők kategóriáját: az elmúlt hónapban az eJobs.ro állásközvetítő platformon nemcsak a jelentkezések száma nőtt ebben a korosztályban, hanem a csatlakozó új jelentkezők száma is.

Mekkora fizetésre számíthatnak a pályakezdő fiatalok?
2024. október 05., szombat

Még süt a nap, de már nem sokáig

Záporokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország felére.

Még süt a nap, de már nem sokáig
Még süt a nap, de már nem sokáig
2024. október 05., szombat

Még süt a nap, de már nem sokáig

2024. október 05., szombat

Az egészséges táplálkozás a legkisebb változtatásokkal kezdődik

A kenyér nem az ördögtől való, és a saláta sem váltja meg önmagában a világot, csupán az egyensúlyt kell megtalálni az étkezésben. Azonban fontos tudatosítani, hogy egy adott étrend nem tud ugyanolyan hatékony lenni különböző embereknél.

Az egészséges táplálkozás a legkisebb változtatásokkal kezdődik
2024. október 04., péntek

Sepsiszentgyörgytől 69 kilométerre volt a péntek reggeli földrengés epicentruma

A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt péntek reggel 6 óra 19 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben.

Sepsiszentgyörgytől 69 kilométerre volt a péntek reggeli földrengés epicentruma
2024. október 02., szerda

Országos takarítási nappá nyilvánították szeptember harmadik szombatját

Döntő házként fogadta el szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely országos takarítási nappá nyilvánítja minden év szeptemberének harmadik szombatját.

Országos takarítási nappá nyilvánították szeptember harmadik szombatját
2024. október 02., szerda

2025-ben új részekkel folytatódik a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

Tizenhárom epizóddal folytatódik a Magyar népmesék rajzfilmsorozat; az új részek várhatóan 2025-re készülnek el – közölte a Kecskemétfilm Kft. az MTI-vel kedden.

2025-ben új részekkel folytatódik a Magyar népmesék rajzfilmsorozat
2024. október 02., szerda

Román vadászgépeket küldtek a légtér ellenőrzésére, amikor orosz drónok támadtak ukrán célpontokat a határ közelében

Négy vadászgép, két F-16-os és két F-18-as ellenőrizte a román légteret szerdára virradóra a határmenti ukrán kikötői infrastruktúrára mért újabb dróncsapások közepette – jelentette be a védelmi minisztérium (MApN).

Román vadászgépeket küldtek a légtér ellenőrzésére, amikor orosz drónok támadtak ukrán célpontokat a határ közelében
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!