
Fotó: Veres Nándor
Munkareggelin egyeztetett Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – tájékoztat közleményben az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.
2015. július 25., 19:302015. július 25., 19:30
A szombat reggeli találkozón a résztvevők áttekintették és elemezték a romániai belpolitikai helyzetet, valamint az erdélyi vezetők beszámoltak a Demokrácia Központok által koordinált könnyített honosítási eljárás állapotáról. Orbán Viktor – a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban megtartott beszédéhez hasonlóan – a tusnádfürdői egyeztetésen is elmondta: a magyar nemzetpolitika jelenleg az erőgyűjtés és építkezés fázisában van – olvasható a szerkesztőségünknek küldött dokumentumban.
A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy az évről-évre megszervezett Tusványos kiváló lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az anyaországi döntéshozók és erdélyi közéleti szereplők áttekintsék a magyar nemzetpolitika helyzetét, s ilyen formájában a nagy múltú fesztivál hiánypótló szereppel is bír – összegeznek a közleményben.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!