Orbán Viktor: az európai politikai vezetés megbukott

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Orbán Viktor szerint elitválság és demokráciaválság van Európában és a nyugati világban – Magyarország miniszterelnöke erről beszélt Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadásán.

MTI

2016. július 23., 12:112016. július 23., 12:11

2016. július 23., 21:582016. július 23., 21:58

Magyarország miniszterelnöke Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott előadásában szombaton elmondta: Európa jobb- és baloldali vezetői 50-60 éven keresztül mindig ugyanazokból a körökből, ugyanazokból az iskolákból, ugyanabból az elitből jöttek, és ezt mindenki természetesnek tekintette, míg egymással versenyezve és egymást váltva képesek garantálni Európa növekvő jólétét.

A gazdasági válság nyomán azonban megjelennek az eddigi bevett eliten kívülről politikai érdekképviseletre jelentkező szereplők, radikálisok és populisták – folytatta a kormányfő, ezek közé sorolva az egyik amerikai elnökjelöltet is.

„A probléma az, hogy az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak” – állapította meg Orbán Viktor.

Orbán szerint minden olyan gondolatot, politikai akciót és kezdeményezést, amely hatásköröket akar elvonni a nemzetállamoktól, meg kell állítani, ezt a politikát abba kell hagyni. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a nemzeti szuverenitás visszaszorítása az európai jogkörök javára egyike a legnagyobb veszedelmeknek ma Európában. Hozzátette, hogy a hamis önértékelést szintén be kell fejezni. Rámutatott: az angolok unióból való kilépésével bizonyosan lezárult egy korszak, amely arról szólt, hogy a szervezet a világpolitika globális szereplője.

Az unió ma regionális szereplő, és jó esetben arra képes, hogy a környezetében zajló eseményeket befolyásolja, illetve lassan már arra sem – fejtette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Európa idealizálását szintén abba kell hagyni. Kitért az előző napi müncheni merényletre is, és azt mondta, nekünk is egyre többet és egyre erőteljesebben kell foglalkozni a biztonság kérdésével.

Európa elvesztette a globális szerepét és regionális szerelővé vált, nem képes megvédeni saját polgárait, saját külső határait. Mi kell még ahhoz, hogy kimondják, az európai politikai vezetés megbukott? – tette fel a kérdést Orbán Viktor.

A kormányfő azt mondta, szeptemberben, amikor Pozsonyban összegyűlnek Európa vezetői, a mostani elit védeni fogja a mundér becsületét. Úgy értékelte: ezen a tanácskozáson a közép-európai államoknak azt kell képviselniük, hogy Európában alapvető változásokra van szükség.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta

Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
Hirdetés
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
Hirdetés