Orbán: meg kell fontolnunk, hogy átengedjük a migránsokat

Magyarországnak két lehetősége van, vagy kerítéssel védi meg a zöldhatárt, vagy „ha ez nem tetszik”, akkor képes arra is, hogy átengedje a migránsokat Ausztria és Németország irányába – ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a rendkívüli uniós csúcson kifejtett álláspontját magyar újságírókkal csütörtök hajnalban, a megbeszéléseket követően.

2015. szeptember 24., 10:242015. szeptember 24., 10:24

„Az osztrák kancellár egyértelműen azt mondta, hogy ha csak kerítéssel tudjuk őket megállítani, akkor inkább engedjük őket” – tudatta a miniszterelnök, hozzátéve: „ezt kell majd megfontolnunk”.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a hat pontból álló magyar elképzelések közül ötben sikerült dűlőre jutni a rendkívüli csúcstalálkozón. A kormányfő tudatta: arról nem sikerült megállapodni, hogy ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor azt az Európai Unió közösen tegye meg.

„Kár, hogy ez a legfontosabb az összes javaslat közül. Ilyen értelemben tehát továbbra sincs védve Európa külső határa, és Görögországon keresztül továbbra is jönnek a nemzetközi egyezményeket megsértve illegális migránsok” – mutatott rá Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, úgy érezte, hogy nem volt meg az ehhez szükséges elszántság, bátorság, határozott fellépés.

„Úgy éreztem, hogy ezt nem tartják olyan fontos dolognak, mint amennyire mi, magyarok annak tartjuk” – számolt be a csúcsértekezlet eseményeiről Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök által szerdán Bajorországban ismertetett javaslat a görög határ közösségi ellenőrzése mellett arra vonatkozott, hogy még a Schengeni Övezeten kívül külön kell választani a menekülteket a gazdasági bevándorlóktól, valamint fel kell állítani a biztonságosnak tekintett országok közös uniós listáját. Emellett a kormányfő új pénzügyi források megteremtése érdekében azt javasolta, hogy minden uniós tagállam növelje egy százalékkal uniós befizetését, és csökkentsenek minden kiadást egy százalékkal, ami százalékonként hárommilliárd eurót jelent, és ezt annyiszor kell megismételni, amennyi pénzre szükség van a krízis kezeléséhez.

Indítványozta még a miniszterelnök kiemelt partnerség kialakítását azokkal az államokkal, amelyek nélkül nem lehet kezelni a helyzetet, külön megemlítve Törökországot, és azt is javasolta, hogy „Oroszországgal is gomboljuk újra a kabátot”. Hatodik pontként úgynevezett világkontingens létrehozására tett javaslatot annak érdekében, hogy a menekültválság kezelésében az egész világ részt vegyen.

Megnövelt támogatás a menekülteknek

Egymilliárd euróval növeli az EU a szíriai menekülteknek nyújtott támogatást – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek szerda éjfélen túlnyúló, brüsszeli rendkívüli menekültügyi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.

Tusk és a vele együtt az újságírók elé lépő Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egyaránt azt mondta, hogy a megbeszélés a vártnál sokkal jobb légkörben zajlott le, Tusk megfogalmazása szerint a résztvevők „felhagytak az egymásra mutogatással”, a kölcsönös szemrehányásokkal. Az egymilliárd euró egy részét az ENSZ világélelmezési programja keretében használják majd fel. Tusk szerint az Európába áramló menekülthullám legnagyobb része még csak most várható, és a nyitott ajtók politikáját át kell dolgoznia az uniónak. „A káosznak meg kell szűnnie a külső határokon” – mondta.

A lengyel politikus hangsúlyozta: nem lenne tisztességes, ha a menekültek jelentette terheket kizárólag Olaszországra, Görögországra vagy más országokra hárítanák. November végéig létre akarják hozni az úgynevezett hot spotokat, ahol uniós tisztviselők segítenék a menekülteket fogadó országok hatóságait az érkezők azonosításában, menedékkérelmük elbírálásában. Ez – tette hozzá Tusk – nem vetne véget a válságnak, de a helyes irányba tett lépés lenne.

Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a három hét múlva esedékes, soron következő EU-csúcsig még nagyon sok a teendő, de a helyzetet mindenképpen javítani kell, nehogy szétessék a belső útlevél-ellenőrzés nélküli szabad mozgást biztosító schengeni övezet.

Juncker elmondta, hogy az egymilliárd eurót a Szíriával szomszédos országokban, nagyrészt Törökországban tartózkodó menekültek javára kívánják felhasználni, de további pénzbeli támogatásra van szükségük a nyugat-balkáni országoknak is a migránskérdés kezeléséhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés