Orbán: Erdély a mienk is

Magyarország olyan kapcsolatokban érdekelt Romániával, amelyek lehetővé teszik, hogy polgáraik biztonságban, stabilitásban és jó gazdasági kilátásokkal élhessék életüket – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a bukaresti Digi 24 hírtelevízióban szombaton sugárzott interjúban.

2013. augusztus 25., 17:572013. augusztus 25., 17:57

Romániát azért is könnyű szeretni, mert élnek itt magyarok, és ennek az országnak a része a Móricz Zsigmond által tündérkertnek nevezett Erdély, amely a magyaroké is – hangsúlyozta Orbán Viktor a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva. A július 27-én Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem idején készült interjút szombat este sugározta a bukaresti hírcsatorna Diplomata-útlevél című külpolitikai műsora. „Ez egy olyan tündérkert, ami a mienk is, tehát ehhez van egy sajátos, erős kötődésünk, ez nem egy külső világ a számunkra, amihez mint kívülállók viszonyulunk, hanem ebben egy olyan világot látunk, amelyben mi is benne vagyunk. És ez ma Románia része, tehát ilyen értelemben a Romániához való viszonyunkat meghatározza\" – válaszolta a miniszterelnök arra a kérdésre, mit szeret és mit nem szeret Romániában. Orbán Viktor azt mondta, nehéz olyasmit találnia, amit nem szeret ebben az országban, de megjegyezte, „kicsit hangosabb\" itt a politikai élet, mint amit a két ország közti viszonyrendszer indokolna. „Én a román-magyar kapcsolatokat jobb állapotban lévőnek látom, mint ahogy a politikusok beszédéből a kép kirajzolódik\" – jelentette ki. Hozzátette: ez nem csak a románok miatt, vagy elsősorban miattuk van így, a magyarok is felelősek ezért. „Gyakrabban esünk túlzásokba, gyakrabban használunk erős szavakat a kelleténél.

Kitért arra, hogy sokan úgy gondolják, a Románia területén élő magyaroknak kedvezőbb, ha baloldali kormányok vannak hatalmon, amelyeknek a nemzeti kérdéskör kevésbé fontos, de szerinte ez fordítva van. „Egy román hazafival könnyebben szót értek, mint egy olyan románnal, akinek a nemzeti kérdés kevésbé fontos\" – jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte ezzel magyarázható, hogy a jobboldali Traian Băsescu államfővel könnyebb szót értenie, mint egy olyan román miniszterelnökkel, akit a hazafias érzések kevésbé befolyásolnak. A közös kormányülések folytatását firtató kérdésre válaszolva félrevezetőnek nevezte a kifejezést, mert nincs szó közös országról, közös kormányról; arra viszont lát esélyt, hogy olyan, több miniszter részvételével lebonyolított kormányzati csúcstalálkozóra kerüljön sor Romániával, mint amilyet a szlovák kormánnyal együtt már tartottak Budapesten. A közös gazdasági stratégiákról szóló kérdésnél Orbán hangsúlyozta: jól együtt tudott működni Victor Pontával és Traian Băsescuval, amikor a kohézió barátai elnevezésű csoporthoz tartozó országok közös érdekeiért kellett az európai költségvetés vitája során „ringbe szállniuk\".

Budapest az erdélyi magyarok mögött áll

A román-magyar viszonyról, a fokozódó romániai magyarellenességről, a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatokról is egyeztetett Orbán Viktor pénteken Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel pénteken Budapesten. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke elmondta, a négyszemközti tárgyaláson a két politikus egyetértett abban: senkinek sem érdeke, hogy a román-magyar viszony kiéleződjön. „A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatot román belpolitikai okok magyarázzák\" – összegezte a megbeszéléseken elhangzottakat Havasi Bertalan. Az RMDSZ elnöke szerint ez a jelenség akkor is gondokat okoz, ha egyesek szavazatszerző szándékkal gerjesztik a konfliktusokat, hiszen ennek nyomán akár a magyarság számára súlyos következményekkel járó jogszabálytervezetek is a bukaresti parlament elé kerülhetnek. Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy Magyarország – alaptörvényi kötelezettségének megfelelően – teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll. Kelemen Hunor a találkozó után elmondta, arra kérte a kormányfőt, hogy erősítse a két ország közötti intézményes kapcsolatot, ebben pedig az RMDSZ aktív szerepet tud vállalni. A felek a megbeszélésén megállapodtak a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében, és abban, hogy a jövő évi magyarországi és romániai választások kapcsán még további egyeztetéseket folytatnak egymással.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés