Online platformot hoztak létre a diszkriminációt elszenvedett, illetve tanúként tapasztalt személyeknek: a www.antidiscriminare.ro honlapon az érintettek ingyenes jogi tanácsadást kérhetnek, emellett petíciót, valamint panaszt nyújthatnak be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD), az Országos Audiovizuális Tanácshoz (CNA) vagy az igazságügyi intézményekhez.
2014. október 30., 19:172014. október 30., 19:17
A weboldalt egy több civil szervezetet tömörítő diszkriminációellenes egyesület indította. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke rámutatott: az általa vezetett hivatalhoz évente mintegy 900 petíciót nyújtanak be, ezeknek pedig körülbelül felénél állapítanak meg hátrányos megkülönböztetést.
A tanács álláspontját ugyanakkor 4-5 ezer peres ügyben kérik ki az igazságügyi intézmények minden évben, a legtöbb eset azonban nem tartozik a CNCD hatásköréhez. „Nagy szükség lenne egy törvénykönyv kidolgozására, amely egyértelművé tenné, hogy bizonyos esetekben hogyan kell eljárni, és számos akadályt elhárítana az illetékes hatóságok elől” – fogalmazott Asztalos.
A CNCD elnöke szerint mentalitásváltást például azzal lehetne elérni, ha az oktatásügyi alkalmazottak számára kiírt versenyvizsgák és más felmérések során a diszkriminációval kapcsolatos tételeket is meg kellene válaszolniuk az érintetteknek. A honlap hasznos információkat is tartalmaz a romániai és nemzetközi jogszabályokról, az ügyben illetékes hatóságokról, valamint az emberi jogokról szóló rendezvényekről.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!