
Édesapja révén székely, édesanyja révén sváb vér csörgedezik Dárdai Pál ereiben. A magyar szövetségi kapitány a székely népviseletbe öltöztetett babájáról és „székely vonásáról” is beszélt az MNO-nak.
2014. október 11., 10:472014. október 11., 10:47
2014. október 11., 15:452014. október 11., 15:45
A Magyar Nemzet Online címlapon közöl interjút a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával, aki elárulta, noha a hagyományok már háttérbe szorultak, soha sem felejti, hogy székely családból származik. A nagyszületi a bukovinai Istensegíts, Hadikfalva környékéről telepedtek a mai Magyarországra. „Nagymamám ruháját azért például megőriztük, és a nappalimban is ott virít a székely népviseletbe öltözött kis baba is, ezzel nincs gond” – vallja.
Hogy érzed, melyik vonal génjei kerekednek felül benned? – tette fel a kérdést az MNO munkatársa Dárdai Pálnak, aki tömören válaszolt: „Hát, amilyen csökönyös, önfejű vagyok, úgy tűnik, inkább a székely.”
A teljes írás ezen a linken olvasható.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!