
Hány repülőtérre lenne szükség Hargita megyében? – kérdeztük a Székelyhon olvasóit az elmúlt hét folyamán, a számos vitát kiváltó, a közelmúltban a közbeszédet nagyban befolyásoló reptér-fejlesztési tervek kapcsán.
2015. január 27., 12:432015. január 27., 12:43
2015. január 27., 12:452015. január 27., 12:45
Mint kiderült a „reptérharc” nagyon foglalkoztatja az embereket, mivel kérdésünkre összesen 1574 válasz érkezett. Ebből egyenlő számmal támogatják a Csíkcsicsóba valamint a Cekend-tetőre tervezett repülőtér megvalósítását. Mindkét válaszlehetőségre 484 szavazat érkezett 30,75 százalékos arányban.
A harmadik legnépszerűbb válaszlehetőség a „Repülőtér Hargita megyébe? Minek?” volt, amelyet a szavazók több mint 13 százaléka választott. 167-en (több mint 10 százalék) vannak, akik úgy gondolják, hogy mindkét repülőtérre szükség lenne, mivel különböző célokat szolgálnának.
A voksolók több mint 8 százaléka (139 személy) szerint kevés a tervezett két repülőtér, hiszen a gyergyói térségben is szükség van ilyen létesítményre. A maradék 89 olvasó (több mint 5 százalék) meghökkenésének adott hangot a Mi vaan? Mi vaan? válaszlehetőségre kattintva.
Összességében az olvasók nagy százaléka támogatná legalább egy reptér létrehozását Hargita megyében: összesen 61,5 százalék azon válaszadók száma, akik valamelyik reptér megvalósulását hasznosnak tartanák. 10 százalék azok aránya, akik mindkét repteret támogatnák. 18 százalék azok aránya, akik nem akarnak egy repülőteret sem, vagy nem akartak állást foglalni a kérdésben.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!