
Fotó: Veres Nándor
Közel 20 százalékkal kisebb áron adták el a farmok a tojást a kereskedőknek március elseje és április tizedike között, az árcsökkentés azonban nem látszik a boltok polcain.
2015. április 16., 15:532015. április 16., 15:53
2015. április 16., 20:042015. április 16., 20:04
Ilie Van, a Romániai Baromfitenyésztők Szövetségének elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a farmok egy tojást 30 bani helyett 24 baniért adtak el az elmúlt időszakban, az üzletek azonban nem akarnak profitot veszíteni, ezért tették olcsóbbá termékeiket.
Ilie Van rámutatott: a tojás rendszerint olcsóbb lesz március környékén, hiszen a kisebb gazdaságokban növekedő baromfiak is többet tojnak, így emelkedik a piaci kínálat. „A jelenség miatt ugyanakkor októberben drágul az élelmiszer, de akkor a boltok már saját eladási áraikat is emelik, most azonban nem veszik figyelembe a piaci történéseket” – hívta fel a figyelmet a szakember.
A baromfitenyésztők egyesületének elnöke szerint a boltokban továbbra is darabonként 45–50 baniért árulják a tojást. A szövetség adatai szerint a farmok évente 1,8 milliárd tojást adnak el a kereskedőknek, a fogyasztók pedig közel 200 millió eurót költenek minden évben az élelmiszerre.
A két húsvétot megelőző időszakban egyébként jelentősen növekedett az eladott tyúktojások mennyisége: az emelkedés 50 százalékos volt az év többi hónapjához képest. Egy átlagosnak tekinthető hónap folyamán országos viszonylatban 120 millió tojást adnak el, márciusban viszont ez a szám 180 millióra emelkedett.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!