
Nem kíván újabb bizonyítékokat megvizsgálni, tanúkat meghallgatni, szakértői jelentéseket elkészíttetni a Mikó-perben a legfelsőbb bíróság – közölte pénteken az igazságügyi intézmény sajtóosztálya.
2013. július 08., 16:092013. július 08., 16:09
2013. július 08., 16:092013. július 08., 16:09
A legfelsőbb bíróság szóvivője az MTI-nek elmondta: a június 27-i tárgyalás pénteken aláírt végzésében a bírói testület a vádlottaknak mind a négy – további bizonyítékok bemutatására vonatkozó – kérését elutasította. Markó Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője, a per egyik vádlottja a hírügynökség tudósítójától értesült a bírói végzésről. A döntés alapján azt valószínűsítette, hogy már a következő, október 10-i tárgyalás végén jogerős ítélet születik a perben.
A képviselő az elutasítás két lehetséges magyarázatát is felvázolta. Mint mondta, megtörténhet, hogy a bírák áttanulmányozták a dossziét, és úgy találták, elegendő bizonyíték van abban ahhoz, hogy meghozzák a döntésüket. Azt a magyarázatot is lehetségesnek találta azonban, hogy „politikai ráhatás\" következtében tudják már, hogy milyen ítéletet kell meghozniuk, és nem kívánnak sok energiát fordítani az ügyre.
Markó Attila elmondta, a dossziéban levő dokumentumok is egyértelműsítik, hogy kié volt az ingatlan az államosításkor. Azért kívántak újabb bizonyítékokat bemutatni, mert a buzăui törvényszék nem találta bizonyítottnak, hogy az egyház volt a tulajdonos. A Mikó-perben tavaly június végén született első fokú döntés a buzăui törvényszéken, amely Markó Attilát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre. Az ügyészség magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyi érintettek feljelentése alapján emelt vádat a visszaszolgáltatás ügyében. A vád szerint az iskola soha nem volt tulajdonjogilag a református egyházé, azt a székelyek építették közadakozásból, az egyház csak felügyelte az iskolában zajló oktatást.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!