
Üdvözlik a székelyföldi vállalkozók és szakemberek a kormány falopást megelőző programját, azonban kétségeik vannak annak gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban. Akadályt jelenthet, hogy a fakitermelők, a rönkszállító autók vezetői alapvető számítógépes ismeretekkel sem rendelkeznek, ugyanakkor sokan kétségbe vonják a rendszer hatékonyságát.
2014. május 20., 20:192014. május 20., 20:19
Doina Pană vízügyi, erdészeti és halászati tárca nélküli miniszter a napokban jelentette be, hogy bevezetik a SUMAL elnevezésű országos informatikai rendszert, amelynek köszönhetően valós időben követik a kitermelt fa útját.
Az elképzelés szerint a rönkszállítók okostelefonokat kapnak, amikre ingyen feltöltik a SUMAL applikációt. Mielőtt a szállítmány elindul, a sofőr bejelentkezik a rendszerbe, amely arra az egyszeri rakományra érvényes kódot generál, azt fel kell tüntetni a szállítólevélen. A minisztérium elképzelése szerint a fa minden mozgatására egyszeri kódot kell kérni, akkor is, ha raktárak között szállítják.
A rendszert Kovászna és Hargita megyében tesztelik, egy harmadik megyében is kísérleteznek majd vele, de arról még nem született döntés. A három hónapos tesztelést követően másik három megyében is bevezetik a „falopásgátlót”, majd addig léptetnek be újabb megyéket, míg az egész országot lefedik.
Doina Pană azzal érvelt a rendszer hatékonysága mellett, hogy a rendelkezésére álló információk szerint a fát tulajdonképpen törvényesen kiállított dokumentumokkal lopják, csakhogy egyetlen engedéllyel több fuvart bonyolítanak le. A miniszter azt mondta, a falopás alig 5 százaléka zajlik iratok nélkül. A kormány hamarosan határozatban rendelkezik a rendszer teszteléséről.
A favágók nem értenek a számítógéphez
A követési rendszerre mindenképpen szükség van, a lopást le kell állítani, ám jól kidolgozott rendszerre van szükség, vélik a székelyföldi szakemberek és vállalkozók. „Már a rétyi Schweighofer fűrészüzem kapcsán elmondtuk, hogy nem a beruházást kell megakadályozni, hanem a falopást kell visszaszorítani. Olyan törvényekre és rendszerekre van szükség, amelyek ellehetetlenítik az illegális fakitermelést” – szögezte le kedden a Krónika érdeklődésére Bagoly Miklós, a háromszéki ProWood faipari klaszter elnöke. Hozzátette, Kovászna megyében nem annyira, inkább a szomszédos Hargita megyére jellemző az erdők törvénytelen kivágása.
Pál Zsuzsa, az udvarhelyi RÉGIÓFA klaszter alelnöke viszont attól tart, hogy a követési rendszer ebben a formában nem fog működni. „Az ágazatban dolgozók, a fakitermelők, a rönkszállítók nem értenek sem az okostelefonhoz, sem a számítógéphez. Alapvető ismereteik sincsenek, így nehéz lesz az informatikai rendszert beindítani” – vélekedett a szakember.
Tapasztalataik szerint egyébként a különböző rendezvényeikre a faiparban vállalkozók alig egy százaléka jelentkezik be interneten, a többiek nem élnek ezzel a lehetőséggel, vagy a klaszter munkatársainak a segítségét kérik. „Akik az erdőt járják, nem huszonévesek, nincsenek felkészülve a digitális rendszerre” – szögezte le Pál Zsuzsa.
Két megyénél hosszabb a fa útja
„Az informatika a jövő, errefelé halad a világ, ám a vállalkozókat nem lehet rákényszeríteni, hogy számítógépes applikációkat használjanak” – szögezte le eközben kérdésünkre Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezetője.
A szakember elmondta, olyan módszert kellene kidolgozni, amivel rá tudják venni a rönkszállítókat, fakitermelőket, hogy tanulják meg és alkalmazzák a rendszert. Szabó Károly ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a nyomkövetést még tesztelés szintjén sem lehet csak két-három megyében beindítani.
„Az elképzelés jó, kevés hibalehetőséget ad, ám a hargitai szállítók más megyékbe is viszik a fát, s más megyéből is jönnek szállítócégek. Akkor nekik is kellene adni okostelefont, hogy csatlakozzanak a rendszerhez” – vélekedett az egyesület ügyvezetője, aki szerint az a tény, hogy éppen Kovászna és Hargita megyében akarnak kísérletezni, azt az üzenetet sugallja, hogy az országban ebben a térségben a legnagyobb a falopás. „De ez nem így van” – szögezte le a szakember.
Csak a lopás egy módszerére gyógyír
„A falopásnak rengeteg módszere van, ezzel a nyomkövető rendszerrel esetleg egyet tudnak visszaszorítani” – mutatott rá a rendszer másik hiányosságára megkeresésünkre Pál Gábor csíkszépvízi vállalkozó, az alakuló csíki faipari klaszter egyik kezdeményezője. Úgy véli, maga a törvény nyújt lehetőséget a lopásra, ezeket a hiányosságokat kellene orvosolni. A vállalkozó több példát is mondott a visszaélésekre.
„Az erdészet fakereskedelemmel foglalkozik, az erdész csak akkor bélyegez ki a magánszemélyeknek fát, ha neki adják azt el. Nem az a falopás, ha János bácsi a saját legelőjéről kivág három fát, hogy kifizesse a gyermekének a buszbérletet, ezek nem tételek, csak ezekre fogják. A nagy mennyiségek ott tűnnek el, hogy a Kínába szállított konténerek mindegyikében legalább 6-7 köbméter van papír nélkül, vagy a Schweighofer udvarára minden éjjel 500 rönkszállító áll be. Ez húszezer köbmétert jelent, nappal alig háromezret szállítanak.
Szintén az osztrák óriáscégnél minden rönköt 3 méteresnek számolnak, holott általában 3,1 méteresek. Ezek a tíz centik milliókkal megszorozva több tízezer köbméter dokumentum nélküli fát jelentenek” – sorolta az általa tapasztaltakat Pál Gábor. A Hargita megyei vállalkozó szerint a törvények is a nagy feldolgozókat segítik, ennek pedig – szögezte le – véget kellene vetni.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!