Jelentős átszervezést kíván végrehajtani a romániai egészségügyben Eugen Nicolăescu tárcavezető, aki szerint fokozatosan vezetik be az idei év során az újdonságokat.
2014. február 02., 17:362014. február 02., 17:36
A tervek szerint április elsejére kidolgozzák és alkalmazzák is az úgynevezett egészségügyi alapcsomagot. Amint a miniszter (képünkön) kifejtette, ennek egyik fő célja az lesz, hogy az orvosokat arra ösztönözze, hogy a lehető legtöbb beavatkozást végezzék el a járóbeteg-rendelőkben, tehermentesítve ezáltal a kórházakat.
Mint elmondta, ily módon gördülékenyebbé válhat az ellátás és a pénzeket is lényegesen hatékonyabban tudják majd elkölteni. Cáfolta továbbá azt, hogy az intézkedés révén a kórházi személyzet egy részét kívánja eltávolítani, azonban hozzátette: meg kell újítani a rendszert és ehhez dolgos, becsületes szakemberekre van szükség.
Hangsúlyozta, az egészségügyi alapcsomag tekintetében a februári és a márciusi hónap meghatározó lesz, ez idő alatt kell ugyanis kidolgozniuk a normákat. Hozzátette: az egészségügyi ellátást hátráltató rossz intézkedéseket kívánják egyebek mellett kiszűrni, és ha szükség van rá, naponta tartanak majd videokonferenciát, hogy mindenki megérthesse a változások lényegét.
Mint elmondta, pénzügyi megtakarításokat is vár az alapcsomagtól, a keletkező összegeket pedig visszaforgatná az egészségügybe. A tárcavezető szerint a következő lépés a magán-egészségbiztosítások bevezetése lesz. Elmondta: nem rendelkezik egyelőre pontos képpel arról, hogy ezeket a plusz szolgáltatásokat érdemes-e kötelezővé tenni, vagy jobb, ha az emberek maguk dönthetnek.
Ígérete szerint egy átlátható, széles körű tárgyalás-sorozatot szerveznek majd a magánbiztosítások kapcsán, hogy a legjobb verziót választhassák. Eugen Nicolăescu hozzátette: örül, a hogy a Világbank ennek kapcsán felajánlotta segítségét, mivel a pénzintézet számos tanulmány és bőséges tapasztalat birtokában van e téren.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!