
Fotó: Veres Nándor
Szükségesnek nevezte a közép-európai országok összefogását az átalakuló Európai Unióban (EU) a periféria-szerep elkerülése érdekében a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Gyöngyösön.
2012. július 17., 17:132012. július 17., 17:13
Németh Zsolt a Rákóczi Szövetség által rendezett Kárpát-medencei történelemtanárok táborában azt mondta, a szoros térségi integrációval kerülhető el, hogy az EU oly módon szakadjon szét, ami lehetetlenné tenné a „mageurópából” kimaradó országok felzárkózását.
A visegrádi együttműködés az egyik eszköze annak, hogy érvényesítsük érdekeinket az Európai Unió új politikai felépítésének megformálása során – tette hozzá a politikus. Németh Zsolt úgy vélekedett: a közép-európai együttműködés prioritása azon ritka kérdések egyike, amelynek tekintetében pártpolitikai konszenzus tapasztalható Magyarországon.
Ebben a folyamatban úttörőnek tekinthető Antall József egykori miniszterelnök, hiszen programjának része volt a közép-európai népek közös euroatlanti integrációja, ami végül a visegrádi együttműködés megszületéséhez vezetett – tette hozzá.
Felismerte, hogy a térség, együttesen hangsúlyosabban tud fellépni az európai közösségben, mindennek nyomán a visegrádi országok ma is egyeztetnek a fontos uniós döntéseket megelőzően – mondta az államtitkár. Ugyanakkor, a jelenlegi magyar kormány álláspontja szerint a Közép-Európa-politika nem helyezhető szembe a nemzetpolitikával. A jobbközép kormányt ebből a szempontból éppen az különbözteti meg a baloldaltól, hogy a baloldal hajlamos alárendelni a nemzetpolitikai kérdéseket a szomszédságpolitikának – fűzte hozzá.
A szomszédos országok kapcsán kérdésekre válaszolva arról szólt: nem volna helyes, ha Magyarország beleszólna a román belpolitikai vitába, ezért a magyar kormány nem kíván állást foglalni ezekben a kérdésekben.
Viszont azt nem nézik jó szemmel – folytatta –, ha Magyarországot barátságtalanul kezeli a román kormányfő. Ha azzal próbálja saját elfogadottságát növelni Brüsszelben, hogy közben durván és minősíthetetlen hangnemben leszólja Magyarországot – fogalmazott az államtitkár.
Szlovákiával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: meghökkentő változást jelent a Fico-kabinet részéről tapasztalható együttműködési hajlandóság a közös érdekek mentén. Magyarország érdekelt abban, hogy ebből gyakorlati eredmények származzanak – mondta Németh Zsolt.
A történelemtanár-tábor munkájában, mintegy 130 hazai és a határokon túl oktató pedagógus vesz részt, Erdélyből, a Délvidékről, Horvátországból, a Felvidékről és Kárpátaljáról.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!