Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország nyitott az együttműködésre a decemberi választások után megalakuló új román kormánnyal.
2012. november 19., 18:062012. november 19., 18:06
A politikus hétfőn az Országházban találkozott Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével, majd az azt követő sajtótájékoztatójukon kifejtette: több közös cél megvalósításáért dolgozhatnának együtt az új román kormánnyal, például az erős Közép-Európa megteremtéséért és az alapvető emberi és kisebbségi jogok biztosításáért. Véleménye szerint nagy siker, hogy az elmúlt időszak romániai belpolitikai változásai nem érintették a honosítás folyamatát, és remélhetőleg ez a jövőben is így marad.
„Ugyanakkor május óta némi megtorpanás érzékelhető a magyar-román kapcsolatokban, ami azt mutatja, hogy egyáltalán nem vagyunk sikerre és győzelemre ítélve a kétoldalú kapcsolatépítésben” – mutatott rá Németh Zsolt. Az államtitkár kiemelte, fontos, hogy az erdélyi magyarok minél nagyobb számban menjenek el szavazni decemberben, mert csak így lehet erős képviseletük a román törvényhozásban.
„Remélhetőleg mindkét, eltérő hangsúlyokat megfogalmazó magyar párt bejut a parlamentbe” – tette hozzá. Toró T. Tibor azt mondta, az erdélyi magyarok helyzetére az autonómia jelenthetne megoldást, ezért rendeznek tüntetést november 24-én Sepsiszentgyörgyön. Hozzátette, az EMNP célja, hogy hiteles képviselője legyen az autonómiatörekvéseknek. „A nemzetpolitikai törekvések remélhetőleg a pártpolitika fölé emelkednek” – fogalmazott Toró.
Németh Zsolt közölte, abból az alkalomból találkozott az EMNP elnökével, hogy két éve írtak alá megállapodást az erdélyi demokráciaközpontok felállításáról. „A 28 intézmény azóta a honosítási folyamat nélkülözhetetlen szereplője lett, a magyar külképviseleti rendszer meghosszabbított karjaiként működnek” – mondta. Toró T. Tibor szerint is sikertörténet a központok eddigi működése, hiszen az elmúlt két évben mintegy 230 ezer ember kereste fel ezeket. Ők segítséget, információt kapnak a központokban, tehát nemcsak szimbolikus lépés volt a létrehozásuk, hanem valós igény van a munkájukra – hangsúlyozta.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!