
Fotó: Veres Nándor
Zavartalanul elkezdődhet jövő héten az érettségi, a tanárok kérésére a kormány megemeli a vizsgáztatásért és a felügyeletért járó bért – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök, miután megbeszélést folytatott Bukarestben a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) képviselőivel.
2014. június 05., 22:062014. június 05., 22:06
Az érdekvédelmi szervezet szerdán nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy egyre kevesebb tanár vállalja a felügyeletet vagy vizsgáztatást a nyári megmérettetésen, mert nagyon keveset fizetnek érte, és azt az összeget is későn kapják meg.
„Az oktatási tárcával közösen meg fogjuk találni azokat a forrásokat, melyek felhasználásával eleget tudunk tenni a tanárok követeléseinek. Nincs ok aggodalomra, a vizsgákat a betervezett időszakban, június 12. és július 4. között mindenképpen megtartjuk” – ígérte a kormányfő. Az idegennyelv-dolgozatok javításáért egyébként az elmúlt évben 3 lejt kaptak a pedagógusok dolgozatonként, a többi tantárgy esetében 4 lej járt. A szaktárca felmérése szerint egy pedagógus átlagban 100 dolgozatot javít ki vizsgaidőszakban. Egynapi felügyeletért egy tanár 25 lejt kapott a tavalyi érettségin.
Mint kiderült, Kovászna megyében a vizsgaidőszak lebonyolításához szükséges 300 vizsgáztató helyett egyelőre csak 60 személy jelentkezett. Nagy Gábor, a háromszéki tanügyi szakszervezet vezetője elmondta, ez egy országos jelenség, és nemcsak a nevetségesen alacsony juttatásokkal magyarázható, hanem azzal is, hogy a felügyelő és vizsgáztató pedagógusokra vonatkozó szabályozások rendkívül szigorúak.
„Bármilyen óvatlan pillanatban büntetőeljárás indulhat ellenük. A tanárok a leggyakrabban azzal vonják ki magukat a feladat alól, hogy inkább nem teszik ki magukat egy olyan helyzetnek, melyben ilyen szigorral bírálják el őket” – tette hozzá. Farkas Csaba háromszéki szaktanfelügyelő elmondta, a megyében felügyelőkből van hiány, jövő hétig legalább 240 pedagógust kell toborozniuk.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!