
Nem hivatalos információk szerint a befolyással üzérkedés gyanújával vizsgálati fogságba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll az erdélyi magyarság és a román hatalom képviselői között közvetíteni próbáló, amerikainak mondott szervezet hátterében.
2014. október 28., 17:262014. október 28., 17:26
2014. október 28., 17:262014. október 28., 17:26
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke úgy tudja, az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet idén májusban a képviselőház nemrég lemondott alelnöke kezdeményezésére jegyezték be egy bukaresti bíróságon. Az 1993-as neptuni egyeztetést szervező Project on Ethnic Relations (PER) 2010-ben megszűnt.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök hétfőn jelentették be, hogy az RMDSZ elnökének felhatalmazásával vettek részt az amerikaiak kezdeményezte előkészítő megbeszélésen, majd két kétnapos beszélgetésen, amelyeket Brassópojánán tartottak. Tamás Sándor közölte, a tárgyalásokon a székelyföldi vezetők mellett román parlamenti pártok képviselői, amerikai civil szervezetek, valamint az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselői vettek részt, a meghívottakat az amerikaiak választották ki.
Mint megtudtuk, öt hónappal ezelőtt, Bukarestben alapították azt – az RMDSZ által amerikaiaknak nevezett – civil szervezetet, amely a 21 évvel ezelőtti neptuni egyeztetéshez hasonlóan igyekszik közvetíteni az erdélyi magyarok és a bukaresti hatalom képviselői között. Az új egyesületnek azonban csak annyi köze van a kilencvenes évek első felében Romániában is megtelepedett Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezethez, hogy Allen H. Kassof egykori PER-igazgató kezdeményezésére született. Viszont az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (Etnikumközi Kapcsolatok Barátainak Egyesülete, FPER) elnevezésű szervezetet nem az Egyesült Államokban, hanem a Bukaresti 2. Kerületi Bíróságon jegyezték be idén május 21-én. A szervezet címe a fővárosi Dacia sugárút 141. szám alatt van, az emeletes magánház homlokzatára viszont még nem került fel semmiféle cégtábla, és a lakók névsora között sem szerepel.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy tudja, a 2014/10438/300-as számon iktatott bejegyzési kérést Viorel Hrebenciuc nyújtotta be, aki a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusaként több ízben is részt vett az RMDSZ képviselőivel folytatott tárgyalásokon. „Jó lenne, ha végre a közvélemény is megtudná: ennek a PER-nek semmi köze ahhoz a PER-hez! – szögezte le kérdésünkre Izsák Balázs. „Ez nem amerikai, hanem román szervezet, amely csak azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az Egyesült Államok próbál közvetíteni a két fél között”. Kérdésünkre, hogy kinek állhat érdekében a közvélemény megtévesztése, az SZNT elnöke nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!