
Nem hagyta jóvá szerdán a képviselőház az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) azon kérését, hogy bűnvádi eljárást indíthasson Borbély László RMDSZ-es képviselő, a szövetség politikai alelnöke, volt környezetvédelmi miniszter ellen a felmerült korrupciós gyanú miatt.
2015. március 11., 19:372015. március 11., 19:37
A befolyással üzérkedéssel gyanúsított Borbély szerdán a szavazás előtt visszaéléssel vádolta meg a DNA nagyváradi ügyészeit, akik az év elején kérték, hogy ismét bűnvádi eljárást indíthassanak ellene a korábban lezárt korrupciós ügyben.
Sérelmezte, hogy csak utólag, a sajtóból értesülhetett a közvádlók kéréséről, és felhívta a figyelmet: 2012-ben a képviselőház egyszer már indokolatlannak tartotta a bűnvádi eljárást, és 2014 végéig nem is került elő új bizonyíték. A politikus szerint az ügyészség egy tavaly év végén előkerült „új bizonyíték” alapján kérte a dosszié újranyitását. Az ügyben eljáró nagyváradi DNA-nál december 29-én benyújtott, kevesebb mint egyoldalas önfeljelentésről van szó.
A dokumentum szerint egy közvetítő egy váradi üzletembertől 50 ezer eurót kapott, amit egy Szatmárnémeti benzinkút mellett átadott egy ismeretlennek, akinek Borbélynak kellett átadnia az összeget, hogy az közbenjárjon annak érdekében, hogy a vesztegető cégei nyerjenek egy, a vízügyi hatóság által kiírt pályázaton.
Borbély szerint az ügyészség anélkül kérte az ügy újranyitását, hogy az állítólagos vesztegetőt kihallgatták volna, illetve bármilyen vizsgálatot indítottak volna a feljelentés valódiságának kiderítésére. Leszögezte: sem a vesztegetőt, sem a közvetítőt nem ismerte. Ráadásul információi szerint a vesztegető cégének semmilyen szerződése nem volt a vízügyi hatósággal.
Szerinte az önfeljelentés legfeljebb egy új dosszié alapjául szolgálhatott volna, mivel semmi köze az eddigi vádakhoz. Ennek nyomán úgy vélte, az ügyben eljáró, és a feljelentés érdemi kivizsgálását elmulasztó ügyészek visszaélést követtek el.
Mint ismeretes, a DNA tavaly zárta le Borbély ügyét, miután a parlament korábban nem hagyta jóvá a bűnvádi eljárás elindítását. Borbély ellen befolyással üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel kapcsán vizsgálódott a DNA.
Az ügyészek szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvesztegette Borbély László akkori környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert azzal, hogy Lescaci Com Kft. nevű cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek.
Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!