
Október 29-én, vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az európai gyakorlatnak megfelelően hajnali 4 órakor 3 órára kell átállítani az órákat. A téli időszámítás október utolsó vasárnapján kezdődik, és március utolsó vasárnapjáig tart.
2017. október 28., 19:322017. október 28., 19:32
A vonatok menetrendjét nem befolyásolja a téli időszámításra való áttérés – közölte pénteken a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege.
A CFR közleménye szerint hajnali 4 óráig – amely 3 óra lesz – a nyári időszámítás szerint indulnak el a vonatok, 4 óra után pedig a téli időszámításnak megfelelően. Azok a szerelvények, amelyek a nyílt pályán haladnak az óraátállításkor, a legközelebbi állomáson fognak várakozni azért, hogy a megváltozott időszámításhoz igazodjon a menetrendjük. Amennyiben az óraátállítás a végállomáshoz közel éri őket, folytatják útjukat.
Tekintettel arra, hogy a szomszédos országok is október 29-én térnek át a téli időszámításra, a Moldovai Köztársasággal, Magyarországgal, Szerbiával, Bulgáriával és Ukrajnával közös határon át is a menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
szóljon hozzá!