Nálatok rend van-e vajon?

Igen gyakran látszik az úgy Erdélyben, hogy az a rendes ember, akinél rend van otthon. Úgy tűnik, akinél rend van otthon, rossz ember nem lehet, akinél rend van otthon, pontosan tudja, meddig ér a takarója: mindig addig, ameddig érnie kell, középútig az ágy és a padló közt, s ha felkel reggel, nem gyűrött se arca, se lepedője. (Se rokona, se ismerőse). Függönye redői egyforma távra esnek, s talán a hasa is pontosan háromba tűrődik, figyeld csak meg, ha átsejlik a frissen vasalt ruha alatt. Akinél mindig rend van otthon, az fésűvel egyenesíti a szőnyegrojtokat, és soha nem kavarja jobbról balra a puliszkát. Nála mindig üres a mosogatókagyló és a szennyes-kosár, soha nem légypiszkos a református falinaptár, nála csak nyomokban láthatók a hétköznapok. Akinél rend van otthon, ünnep előtt mindig időben nagytakarít, pontos szertartás szerint, és át-átpillant a szomszédhoz, hogy vajon. Mert akinél mindig rend van otthon, csak az tudja, milyen az a rend, amilyennek másoknál is lenni kell.

Boldogok tehát azok, akiknél moccanatlan rend honol, mert övék a hatalom és a dicsőség. Elődeik alkották meg az Erdélyi Magyar Otthonok Rendjét, amely amolyan kizárólag nők számára betartandó közösségi szabályrendszer és gondolatcsomag. Lényege igen egyszerű, láttuk fentebb: rendnek kell lenni, mindenáron. Azért legyen otthon mindig rend, mert bármikor jöhet valaki – szomszédasszony, anyós, postásnő, blokkfelelősnő –, aki esetleg meglátja, hogy nincs rend. Hogy szöszös a perzsaszőnyeg, olajpöttyös a kályha, szomjhalállal küzdenek a petúniák, mosatlan az edény tizenhárom perccel ebéd után és nemcsak pókháló van már az ablakon. Sok erdélyi nőt nyomorít még ma is a mindent belengő, de valahol megfoghatatlanul mégiscsak létező Rendellenőrző Rohambrigád, amely váratlanul lecsap, és nem marad utána más, csak a zsigerekbe oltott szégyen. A szégyen, amely valamiért egyetlen emberé az esetleg rendetlenül kapott (értsd: a köznapi lét tevékenységeinek nyomát viselő) házból, akit ma is úgy hívnak: háziasszony. Aki inkább összeszorított szájjal, rosszkedvűen mosogat rögtön ebéd után, miközben ejtőzik a család, és szedeget naphosszat játékot, zoknit, hajszálat és morzsát, pakol, felmos és töröl gépiesen azért, hogy ne érje szó a ház elejét. És olykor sajnos azért, hogy ne hangozzék el számon kérő, lekicsinylő szó az odabenn lakóktól. Mert a Rend, az mindenek fölött való, a Rend fontosabb mint az élet.

A teljes írás az Erdélyi Napló április 10-én megjelenő 14. lapszámában olvasható.