
Bírósági felügyelet alá helyezte szerdán a legfelsőbb bíróság Nagy Zsolt volt RMDSZ-es távközlési minisztert, Codruţ Şereş volt gazdasági tárcavezetőt és három másik vádlottat a stratégiai privatizációs ügyben zajló per tárgyalásán.
2014. október 15., 20:392014. október 15., 20:39
A döntésre azt követően került sor, hogy egy másik vádlott, Kerekes Gábor volt államtitkár – aki szintén bírósági felügyelet alatt áll – elektronikus levélben tudatta: Németországba utazott. Ellene távollétében előzetes letartóztatási parancsot adtak ki.
Ügyvédje szerint védence – az RMDSZ volt gazdasági alelnöke – azért utazott el, mert nem ismerte a bírósági felügyelet feltételeit. Az ügyészek eredetileg Nagyék házi őrizetbe helyezését kérték.
A korábban az RMDSZ ügyvezető alelnöki tisztségét betöltő Nagyot és Kerekest alapfokon egyaránt öt év szabadságvesztésre ítélték az ügyben.
Nagy, Şereş, illetve több más személy ellen 2009. március 30-án emeltek vádat a stratégiai privatizációk kapcsán. Az ügyészek szerint a vádlottak 2006 májusától kezdődően másfél évig nemzetközi bűnszövetkezetet működtettek, illetve társultak ahhoz, hogy haszonszerzés céljából súlyos bűncselekményeket kövessenek el.
A két volt tárcavezetőt az Electrica Muntenia Sud privatizációjához, a Petrom-részvények nyolc százalékának értékesítéséhez, a bukaresti Romaero Rt. és a craiovai Avioane Rt. átszervezéséhez, valamint az Országos Rádiókommunikációs Társaság, a Román Posta és a Romtelecom egy részének privatizációjához kapcsolódó bűncselekményekkel vádolják.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!