
Többnapos mélypont után csütörtökön erősödött valamelyest a lej az amerikai dollárral szemben: az árfolyam a Román Nemzeti Bank (BNR) tájékoztatása szerint 4,16-ra csökkent a szerdai 4,23-ról.
2015. március 12., 20:242015. március 12., 20:24
Az euróval szemben azonban a dollár egyre jobban, immár sorozatban három napja erősödik, csütörtökön egy euró 1,05 dollárnak felelt meg. Év eleje óta jelentős mértékben, 14 százalékkal csökkent a lej értéke a dollárral szemben, míg az elmúlt egy évben 29 százalékos volt a visszaesés.
Gazdasági szakértők szerint a lej a nemzetközi piacokon zajló „játékok közös áldozata”, a dollár értéke ugyanis a legfőbb pénzügyi szereplők profitszerzési szándéka miatt emelkedett.
Az elemzők ugyanakkor arra számítanak, hogy a következő időszakban „viszonylag” stabil lesz a lej/euró árfolyam.
A lej/dollár árfolyam múlt hét elején lépte át a 4 lejes határt, ennek a hétnek a közepén pedig már a 4,2-es érték fölött járt. A Transilvania Bankhoz tartozó BT Securities brókercég szakértői szerint a dollár hamarosan elérheti a 4,25-ös értéket, és egyelőre megjósolni sem lehet, hogy az árfolyam meddig emelkedik.
Diósi: a piac önmagát szabályozza
Ennél optimistábban vélekedik Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, aki a Krónikának elmondta: minden bizonnyal a közeljövőben stabilizálódik az euró/dollár árfolyam, hiszen a pénzpiac változásait körkörös, egymást befolyásoló és önszabályozó folyamatok alakítják.
„A dollár az Egyesült Államok sokévi pénzügyi fellendülése nyomán erősödött meg: nőtt a pénznem iránti bizalom, és szaporodtak a beruházások. Hamarosan valószínűleg az euró is emelkedik, hiszen az Európai Központi Bank amerikai mintára pénzt kezdett pumpálni a gazdaságba, pénzügyi könnyítéseket hajtott végre nemrég. Az EU dolgát az is nehezíti, hogy közel van a válsággócpontokhoz, mint Ukrajna vagy Görögország” – magyarázta Diósi.
A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a háttérben zajló folyamatokra is oda kell figyelni: ha a dollár túlságosan megerősödik, jelentősen drágul az export is, ez pedig lassítja a gazdasági növekedést. Az olcsóbb euró ezzel szemben több exportot enged, mindez segíti az uniós pénznemet – a kör pedig így be fog zárulni.
Diósi rámutatott: éppen ez történt Svájcban, a frank drasztikus erősödése nyomán csökkent az export, és ez gazdasági visszaesést eredményezett az országban. „Az árfolyam-ingadozást érdekes piaci mozgások kísérik, minden körbejár, ezzel pedig tulajdonképpen a gazdaságok erősségét teszteljük” – magyarázta az OTP Románia vezetője.
Üzemanyag-drágulásra figyelmeztetnek
Más elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a dollár drágulása nyomán sorozatban fognak emelkedni az árak: elsőként az üzemanyag, valamint más energiaforrások drágulnak, hiszen a nagy exportőrök az amerikai valutát részesítik előnyben a tranzakciók során, ennek következtében pedig hamarosan az árnövekedés az üzletek polcain is éreztetni fogja hatását.
Az Európai Unión kívülről importált termékek, például az Ázsiában gyártott elektronikai eszközök is drágulnak, hiszen az ottani piacokon is dollár fejében cserélnek gazdát a javak.
Közös áldozat a lej
Claudiu Cazacu, az XTB Románia brókerház vezető elemzője az Economica.net hírportálnak úgy nyilatkozott: a lej/dollár árfolyam növekedésének közvetlen oka, hogy a dollár annyira megerősödött az euróhoz és más fontos valutákhoz képest, amire legutóbb 2003-ban volt példa. „Az elmúlt időszakban a gazdaság eltérően teljesített az egyes vezető országokban, ugyanakkor az Egyesült Államok és az eurózóna tagországai eltérő pénzpolitikát folytatnak. Mindezen folyamatok közös áldozata a lej” – magyarázta a szakember.
Az elemzők szerint a dollár azért erősödött a napokban rohamtempóban, mert a fő piaci játékosok attól tartanak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a vártnál hamarabb növeli a referenciakamatot, ezért a dolláralapú értékpapírok rendkívül vonzóak most a beruházóknak.
Az elemzők rámutattak: az Egyesült Államok gazdasága egyértelműen megerősödött, így a Fed nem látja már értelmét annak, hogy szinte a nullához közeli szinten tartsa a referenciakamatot. A jelentős fluktuáció nyomán egyre több nagyberuházó fordul Amerika, illetve a dollár felé, ez pedig jelentősen befolyásolja például Oroszország, Brazília, India és Kína gazdaságát, az olyan országok számára pedig, mint Románia, a folyamatok egyenesen „tragikus” következményekkel járhatnak.
„Nem árt az elővigyázatosság”
A lej az euróval szemben sem tűnik szerencsésebbnek, hiszen a közös pénznemmel szemben is folyamatosan értéktelenedett az elmúlt időszakban. Claudiu Cazacu úgy véli: a hazai pénznem sem teljesen „ártatlan” ebben, hiszen a Románia gazdaságának enyhe növekedésére utaló jelek nem elég meggyőzőek a befektetők számára, így továbbra is elenyésző hányaduk részesíti előnyben a lejt.
Az Erste Group Research elemzői úgy vélik: ebben az évben meglehetősen stabil, 4,4–4,5 közötti lesz a lej/euró árfolyam, de ehhez szükség van a nemzeti bank szigorú felügyeletére. Az Erste szakértői szerint ugyanakkor „nem árt az elővigyázatosság” a valutapiaccal kapcsolatban, hiszen az árfolyamot olyan geopolitikai események is befolyásolják, mint az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus és a Görögországgal kapcsolatos bizonytalanság.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!