
Az Európa-barát pártoknak jut az új moldovai parlament mandátumainak többsége, annak ellenére, hogy az élen továbbra is a Moszkva-barát, ellenzéki szocialisták (PSRM) állnak 21,66 százalékkal – derült ki hétfőn kora hajnalban a központi választási bizottság előzetes eredményeiből.
2014. december 01., 11:382014. december 01., 11:38
A szavazókörzetek 87 százalékának összesített eredménye alapján az eddig kormányzó Európa-barát koalíció két pártja, a Vladimir Filat vezette liberális demokrata párt (LDPM) és a Marian Lupu vezette demokrata párt (PDM) együttesen a voksok több mint 35 százalékát gyűjtötték be (19,21 illetve 15,82 százalék). Bejutott a parlamentbe 9,35 százalékos eredménnyel a Mihai Ghimpu vezette liberális párt (PL) is, amely egy év után, 2010-ben lépett ki a koalícióból.
Számítások szerint az EU-párti tábornak együttesen 57-58 mandátuma lehet a 101 tagú moldovai parlamentben, ami biztos kormányzást tenne lehetővé (eddig 53 mandátuma volt a kormánykoalíciónak).
„Egészében véve elégedettek vagyunk a választások eredményével, ami közel áll ahhoz, amire számítottunk” – mondta Dumitru Diacov, a demokrata párt tiszteletbeli elnöke. „Az első ránézésre nem túl jó eredményt” az elmúlt években általuk megkezdett radikális reformokkal magyarázta, amelyek az emberek várakozásával ellentétben nem hoztak azonnali eredményeket.
A koalíció esélyeivel kapcsolatban a demokraták tiszteletbeli elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az Európa-barát pártok között volt egy „gentleman agreement”, hogy a kampányban nem támadják egymást, és ezt összességében betartották.
Az élen álló szocialistáknak a Vladimir Voronin volt elnök mögött felsorakozó, és a Nyugat-Kelet vitában a középút mellett érvelő kommunisták (PCRM) 17,95 százalékos eredményével együtt is csak 43-44 mandátuma lenne a chisinaui parlamentben.
A kommunisták a 2009-es eredményeiknél sokkal gyengébben szerepeltek, az Interfax által megszólaltatott egyik elemző szerint azért, mert nem foglaltak állást világosan az ország orosz orientációjával kapcsolatban, és a kampány során többször is változtatták az álláspontjukat az EU-hoz, illetve az Oroszország vezette gazdasági tömbhöz, az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez való viszonnyal kapcsolatban.
Az Igor Dodon vezette szocialisták (PSRM) ezzel szemben nyíltan oroszbarát pártként pozícionálták magukat a kampányban. Dodon úgy nyilatkozott, hogy a szocialisták nem okoztak csalódást a választóiknak, de – a vasárnapi eredményhez hasonlóan – továbbra is kellemetlen meglepetéseket fognak szerezni az ellenfeleiknek.
A szocialisták vezetője felháborítónak minősítette a külföldi szavazás megszervezését. „Moszkvában 15 ezren fagyoskodtak az utcán és nem tudtak szavazni, de a központi választási bizottság nem volt hajlandó megnövelni sem a szavazóhelyiségek, sem a rendelkezésre álló szavazólapok számát” – hangoztatta.
Médiajelentések szerint az orosz fővárosban a kialakult hosszú sorok miatt a rendfenntartó erőknek is be kellett avatkozniuk, és végül háromezren nem tudtak leszavazni. Moldován belül ugyanakkor több helyen, így végül a fővárosban is meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását.
A vasárnapi parlamenti választásokon a szavazásra jogosult moldovaiak 55,86 százaléka adta le voksát.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!