Módosította programját az új kormány

Jóváhagyta csütörtöki ülésén a kormány az a dokumentumot, amely azt rögzíti, milyen prioritásokat tűzött ki maga elé a harmadik Ponta-kormány, és amelyet jóváhagyás végett továbbküldenek majd a parlamentnek, ahol Victor Ponta kormányfő várhatóan kedden ismerteti azt.

Balogh Levente

2014. március 06., 19:312014. március 06., 19:31

A miniszterelnök ugyanakkor jelezte: ez nem egy új kormányprogram, csupán egy egyszerű program, olyan dokumentum, amely a kormány főbb céljait vázolja. A miniszterelnök közölte, az aktualizált dokumentum 98-99 százalékban megegyezik az USL 2012-es kormányprogramjával, csupán az azóta teljesült célokat iktatták ki, illetve az azóta fölmerült ügyeket rögzítették az új programban. Azt is megjegyezte, hogy szerdán nem békét, csupán fegyverszünetet kötött Traian Băsescu államfővel.

Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu államfő szabta feltételül a harmadik, az RMDSZ-t is soraiban tudó kabinet beiktatásához, hogy az ne a felbomlott Szociálliberális Unió (USL) programját vigye tovább, hanem igazítsa a programot a kormány összetételének megváltozásához, és iktassa be a dokumentumba annak a megállapodásnak az elemeit is, amelyet az RMDSZ kötött a másik három kormánypárttal, és amelyek azt rögzítik, milyen kisebbségjogi követeléseket támaszt a szövetség.

Az államfő azt is feltételül szabta, hogy a kormány felelősségvállalással terjessze be a parlament elé az új programot. A megállapodás – amelyet egyfelől az RMDSZ, másfelől a Szociáldemokrata Párt (PSD), az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) és a Konzervatív Párt (PC) írt alá – azt tartalmazza, hogy a kormány a közigazgatási átszervezéskor figyelembe veszi a különböző régiók hagyományait, kultúráját és történelmét, kidolgoz egy törvényt, amely lehetővé teszi az önkormányzatok számára a saját zászló használatát, valamint intézkedéseket tesz a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló magyar karainak létrehozására.

Mint arról beszámoltunk, 2012-ben a Victor Ponta vezette Szociálliberális Unió (USL) többek között éppen azért buktatta meg bizalmatlansági indítvánnyal az Ungureanu-kormányt, amelynek az RMDSZ is tagja volt, mert az intézkedett a MOGYE magyar karainak létrehozása érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés