Mikó-ügy: Eckstein „feladta magát”

•  Fotó: Mircea Rosca

Fotó: Mircea Rosca

Kivizsgálást kezdeményezett maga ellen a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) szerdán Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról hozott bírósági ítélet kapcsán.

2012. augusztus 29., 17:292012. augusztus 29., 17:29

Az RMDSZ volt szenátora, Traian Băsescu államfő egykori kisebbségügyi tanácsadója annak tisztázására kérte a nyomozó hatóságot, hogy törvénysértő volt-e a háromszéki iskola épületének visszaszolgáltatása a református egyháznak. Eckstein-Kovács emlékeztetett, tárcavezetői tisztsége betöltésekor, 1999-ben a bukaresti kormány sürgősségi rendelettel juttatott vissza mintegy száz ingatlant, közöttük a szentgyörgyi iskolát a kisebbségi közösségeknek és egyházaknak.

A politikus kifogásolja, hogy miközben az igazságszolgáltatás a restitúciós bizottság három tagját nemrég börtönbüntetéssel sújtotta, az egyházi birtokba vételt pedig semmisnek nyilvánította, őt ki sem hallgatták az ügyben, holott a visszaszolgáltatás törvényességét megállapító volt miniszterként meggyőződése, hogy a Mikót teljesen jogosan kapta vissza a református felekezet.

Leszögezte, miniszterként az ő felelőssége volt a visszaszolgáltatási lista összeállítása és a restitúció törvényességének ellenőrzése, mégis a kormányhatározatot végrehajtó restitúciós bizottság tagjai kerültek bíróság elé. „Meg vagyok győződve a visszaszolgáltatás törvényességéről, ugyanúgy meg vagyok győződve a három kolléga ártatlanságáról is” – nyilatkozta a DNA kolozsvári székháza előtt Eckstein-Kovács Péter.

Közben a többi magyarországi párthoz hasonlóan a Jobbik is arra buzdít, hogy minél többen vegyenek részt a Székely Mikó Kollégium ügyében rendezendő sepsiszentgyörgyi vagy budapesti demonstráción. Szerdai közleményében Szávay István, az ellenzéki alakulat nemzetpolitikai kabinetjének elnöke megállapította: a nemrég hatalomra került, „nyíltan soviniszta és magyarellenes intézkedéseket hozó” román kormány nemcsak az európai normákkal és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló egyezményekkel ment szembe, hanem az előző kormányok rendeleteit és bizonyos bírósági végzéseket is figyelmen kívül hagyott. A politikus úgy látja, minderre azért került sor, hogy a román kormány „ellehetetlenítse, tönkretegye, majd pedig bekebelezze” az erdélyi magyar nyelvű oktatás egyik fellegvárát, a Székely Mikó Kollégiumot.

Szávay István közleményében mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a Székely Mikó Kollégium mellett rendezett, az igazság napja elnevezésű sepsiszentgyörgyi vagy budapesti demonstráción szeptember 1-jén. A képviselő, aki előzetesen egyeztetett a rendezvények szervezőivel, mindenkit arra kér, hogy a demonstrációkra csak magyar vagy székely nemzeti zászlót vigyenek magukkal, ezzel is tiszteletben tartva az ügy pártpolitika feletti kiemelt jelentőségét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés