
Idén több mint kétszázezer hektárra kértek uniós támogatást a gazdák a tavalyhoz képest
Fotó: Veres Nándor
Petre Daea mezőgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata szerint Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) éjfélkor megkezdte a területalapú támogatás előlegének folyósítását és mostanra 42 millió eurót utaltak át 24 464 gazdának.
2017. október 16., 12:412017. október 16., 12:41
– mondta a miniszter az Agerpres tudósítása szerint.
A program szerint az APIA-nak november 30-ig kellene kifizetnie az előleget, de a hatóságok azt szeretnék, hogy ez a folyamat már november elején befejeződjön.
2017-ben a romániai gazdák 9,541 millió hektár területre kértek Európai Uniós támogatást, ami 214 525 hektárral több, mint egy évvel korábban.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!