Meteor fénye világította be az eget

Néhány másodpercre nappali világosság borította be Románia nagy részét szerdára virradóra. Az égi jelenséget Székelyföldről többen jelentették. Szentegyházán a tűzoltókat is riasztották az eset miatt.

Székelyhon

2015. január 07., 10:412015. január 07., 10:41

2015. január 08., 13:162015. január 08., 13:16

Egy, a levegőben felrobbant meteor fényét észlelték az emberek hajnali 3 óra 5 perckor az ország több pontján. A Vráncsa megyei Obrejița községben számos térfigyelő rögzítette az eseményt. Szerkesztőségünk több munkatársa is jelezte, hogy éles fényre lett figyelmes a jelzett időpontban.

Éppen Nagyszebenben tartózkodott a csíkszeredai Görbe László, amikor felfigyelt a vakító fényre. Beszámolója szerint „az azonosíthatatlan tárgy nagy sebességgel, nagy magasságban, hosszú csóvát húzva száguldott át az égbolton. A fénye annyira erős volt, mint egy vakító reflektoré”. A hazáig tartó útján CB-rádión különböző sofőrökkel folytatott beszélgetésekből kiderült, Bukaresttől Gyulafehérváron, Nagybányán és Szatmáron át Brassóig mindenhol észlelték a fényt.

A Kovászna megyei Bereck községben a fényvillanás mellett hangrobbanás is kísérte a jelenséget. Dimény Zoltán polgármester a Székelyhon.ro megkeresésére elmondta, hatalmas hangrobbanás hallatszott a településen és annak környékén. Mint az elöljáró magyarázta, a helyiek nagy része felébredt, és megijedt. Anyagi károk tudomása szerint nem keletkeztek, bár az ablakok, valamint az ajtók is erősen berezegtek. A fényvillanást többen megfigyelték Sepsiszentgyörgyön is, a hangrobbanást azonban nem észlelték a megyeszékhelyen.

Nagy Antal nyugalmazott csíkszeredai fizikatanár tőlünk értesült az égi jelenségről. Mivel az erős fény rövid időre bevilágította az eget, ezért szerinte bolidáról beszélhetünk. „Olyan szikláról lehetett szó, amely a Nap körül keringett, és amikor bekerült a Föld légkörébe, felizzott, így keletkezett az erős fény” – vélekedett.

Amennyiben kisebb méretű szikláról van szó, akkor amire az a Földre érne, elpárolog, egy nagyobb szikla – legalább tíz méter átmérőjű – viszont becsapódhat, és katasztrofális károkat, hatást okozhat. A csillagász ennek kapcsán a tavalyelőtti oroszországi meteoreseményt említette.

Az általa felidézett 2013-as oroszországi meteoresemény 2013. február 15-én, közép-európai idő szerint reggel 4 óra 20 perckor következett be az oroszországi Cseljabinszk felett, ahol egy légkörbe belépő, becslések szerint 17 méter átmérőjű, 10 ezer tonnás bolida erős fényjelenség és hanghatás kíséretében felrobbant. A robbanás következtében mintegy 1200-an megsebesültek, s jelentős anyagi kár keletkezett.

Valentin Grigore, a román csillagászati társaság elnöke szerdán délután a sajtónak igazolta: valóban egy bolidáról volt szó január 7-én, amelyet elsősorban az ország keleti és délkeleti részén lehetett megfigyelni. Szerinte nem valószínű, hogy a kisméretű kőzet darabjai földet is értek.

Feltételezhetően a meteor villanása miatt riasztották a tűzoltókat Szentegyházán, a 112-es sürgősségi hívószámon. A helyi önkéntes tűzoltók a bejelentés alapján a Rákos-patak melletti városrészre vonultak ki két esetkocsival, mivel úgy tájékoztatták őket, hogy tűz van azon a környéken – tudtuk meg Balázs Páltól, a Szentegyházi Önkéntes Tűzoltó-alakulat parancsnokától. Az önkéntesek mintegy fél órán keresztül keresték a bejelentett tüzet, amíg kiderült, hogy az egész vaklárma volt, mert valaki a villanás következtében hitte azt, hogy tűz ütött ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés