
Az Erdélyi Magyar Néppárt Orbán Viktor miniszterelnökkel való hét eleji találkozóján, a 2012. június 10-i helyhatósági választások kiértékelése rendjén Tőkés László európai parlamenti képviselő rámutatott, hogy: az RMDSZ fölényes választási eredményei (86%) megtévesztők, amennyiben azt vesszük figyelembe, hogy az önmagát és kudarcos politikáját többszörösen túlélt érdekszövetség sikeres szereplése mögött milyen okok állanak – tájékoztat Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
2012. július 11., 13:392012. július 11., 13:39
2012. július 11., 13:592012. július 11., 13:59
Egyszerűen arról van szó – mondotta erdélyi képviselőnk –, hogy a magyar közösség politikai képviseletét kisajátító és hatalmát egypárti kizárólagossággal gyakorló RMDSZ-t éppen olyan nehéz leváltani, miként megelőzőleg a magyarországi posztkommunista egypártrendszert. A román politikai struktúrákba bebetonozódott erdélyi „MSZP” „kirobbantása” csak egy olyan fajta „választási forradalommal” érhető el, mint a Fidesz–KDNP 2010-béli választási győzelme. Kellő összefogás, munka és felkészülés nyomán ennek megvalósítására nyílhat lehetőség a 2016-os helyi és országos választásokon.
Ezen távlati célkitűzéstől függetlenül azonban, a tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a jelenlegi helyzetben az erdélyi magyar pártok és szervezetek közötti széleskörű együttműködésre van szükség, olyan egységes magyar fellépésre, mely azt eredményezi, hogy az őszi parlamenti választásokon a magyarság minél nagyobb erőt képviseljen.
Az EMNT és az EMNP az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében kész felújítani az időközben leállott magyar összefogást, a Miniszterelnök által meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül pedig teljes körű Kárpát-medencei összefogásban gondolkodik. Ehhez viszont annak az RMDSZ-nek a hiteles hozzájárulására is szükség van, mely legutóbbi országos összejövetelén éppen a Fidesz, illetve a magyar kormányzat elleni támadásokban jeleskedett – hangsúlyozták politikusaink.
Semjén Zsolt másik kérdésére válaszolva, az iránt is készségüket fejezték ki, hogy nemzeti testvérpártjukkal, a Magyar Polgári Párttal egységesen induljanak a következő választásokon. Ennek megvalósulása most már kizárólag a másik félen múlik – mondották.
A kialakult romániai helyzetre vonatkozóan Tőkés László a háttérben meghúzódó gazdasági-politikai korrupcióra utalt reá. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a magyarországi elszámoltatási politika a szocialista-liberális erők dühödt ellenállását, majd ellentámadását váltotta ki – Năstase Adrian korrupció miatti elítélése nyomán, mintegy vezényszóra indult be a pozícióit féltő, posztkommunista pártszövetség törvényes látszattal álcázott puccskísérlete Traian Băsescu államfő, illetve az őt támogató demokrata-liberális oldal ellenében.
Ebben a vonatkozásban az RMDSZ bűnpártoló viszonyulása a „parlamenti bányászjárásnak” nevezett hatalomátvételhez kifejezetten aggályos. A maga nemében az is igencsak beszédes, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a korrupció elkövetésében gyanúsított Biró Rozália SZKT-elnök társaságában vett részt a hétfői kormányfői találkozón…
Az EMNT és az EMNP álláspontja szerint a magyar együttműködés egyik legfontosabb előfeltétele a korrupció-mentesség. Ugyanezt követeli meg az Európai Unió Romániától. Az Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozón erre nézve állapították meg, hogy „közös magyar érdek a demokratikus értékek megőrzése és a jogállamiság stabilitása”. Ezért is van szükség az erdélyi magyar közösségnek a nagyszámú, aktív részvételére a július 29-i népszavazáson.
Megbeszélésük végeztével a tárgyalófelek abban állapodtak meg, hogy július végén a tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetemen folytatják az egyeztetést, ahol stratégiai partneri kapcsolataik konkrét tartalmi kérdései is napirendre kerülnek.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!