Megnyitották a Sapientia 14. tanévét

Vállalja a versenyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), amelynek oktatói a diákoktól is ezt várják el, hiszen a felsőoktatási intézmény olyan embereket nevel ki, akik közösséget alkotnak, és azonos értékeket vallnak – jelentette ki Dávid László rektor a Sapientia EMTE keddi kolozsvári tanévnyitóján.

Kiss Előd-Gergely

2014. szeptember 16., 20:022014. szeptember 16., 20:02

Dávid rámutatott: a felsőoktatási intézménynek idén meg kellett hosszabbítania intézményes akkreditációját, ugyanis már öt éve annak, hogy a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Hatóság (ARACIS) elvégezte az akkreditációhoz szükséges vizsgálatokat.

A Sapientia EMTE kedden tizennegyedik tanévét kezdte meg: Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen összesen 30 alapképzést és nyolc magiszteri képzést indítottak, a hallgatókat pedig mintegy 220 oktató tanítja. Dávid László emlékeztetett: az intézmény a 28 romániai magánegyetem rangsorában az első helyet foglalja el, míg az ország összesen 75 felsőoktatási intézménye közül a huszadik.

„Ha nem jött volna létre a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem, akkor nem lenne magyar nyelvű műszaki képzés az országban, ugyanis jelenleg hasonló képzést indítani szinte lehetetlen az akkreditációs feltételek miatt” – hívta fel a figyelmet a rektor.

Dávid hangsúlyozta: az igazi egyetemek közösséget teremtenek, szemben a tömegoktatás arctalanságával. Az elsőéves egyetemistákhoz fordulva az intézményvezető tanácsként Will Rogers amerikai humoristát idézte: „Érts ahhoz, amit csinálsz! Szeresd, amit csinálsz! Higgy abban, amit csinálsz!”

Kató Béla református püspök, a Sapienta Alapítvány kuratóriumának elnöke a kolozsvári tanévnyitón elmondta: az új tanévre sikerült felépíteni a marosvásárhelyi kar kollégiumát, amelyben 240 hallgatónak tudnak szállást nyújtani. Hozzátette: a Sapientia EMTE tovább terjeszkedik, Sepsiszentgyörgyön ugyanis erdőgazdálkodás szakot szeretnének indítani, erre a célra 17 hektár erdőt kapott ajándékba a felsőoktatási intézmény.

A kuratórium idei célkitűzései között szerepel emellett az eddig megkezdett beruházások véglegesítése – egyrészt a csíkszeredai kar épületének felújítása, a tervek szerint ugyanakkor korszerű felszereléssel látják el a kolozsvári stúdiótermet is.

A tanévnyitón Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is részt vett, aki kifejtette: a magyar kormány büszke az általa finanszírozott Sapientia EMTE-re, amely „nem vált diplomagyárrá, évente pedig hét–nyolc helyet lép előre az egyetemeket osztályozó ranglistákon”. Hozzátette: világszínvonalú egyetemet szeretnének, ugyanis a felsőoktatásba fektetett energia busásan megtérül.

Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja arról értekezett, hogy a romániai magyarság demográfiai csökkenésének megakadályozásához szükség van független, autonóm magyar intézményekre, ezért a Sapientiának feladata van: szakmai tudást, tartást és identitást kell nyújtania diákjainak.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szintén hangsúlyozta: az iskola hatékonyan szól bele a nemzeti közösség alakulásába.

A tanévnyitó keretében az egyetem kiváló oktató díjat adott át Szép Sándor professzornak, majd az elsőéves diákok letették az esküt, emellett felavatták a Kuncz Ödön nevét viselő perszimulációs termet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés