
Megkezdődött kedden az elnökválasztási kampány Ukrajnában, miután a múlt héten a parlament határozatot hozott, amelyben május 25-re írta ki a választást.
2014. február 25., 18:432014. február 25., 18:43
A jogszabályok értelmében keddtől el lehet kezdeni a jelöltek bejegyeztetését, ami egészen március 30-ig megtehető. Jelöltet állíthatnak bejegyzett pártok, illetve egyéni jelöltek is ringbe szállhatnak az államfői posztért. Vitalij Klicsko, az Ütés párt elnöke jelezte: ő is indul a megmérettetésen.
Április 4-ig kell a jelölteknek minden olyan dokumentumot átadnia a központi választási bizottságnak, amely alapján indulhat a választásokon. A szabályok szerint a jelöltnek 2,5 millió hrvinyát kell letétbe helyeznie. Az államfői teendők ellátásával ideiglenesen megbízott Olekszandr Turcsinov házelnök számításai szerint a választások lebonyolítása mintegy két milliárd hrivnyába kerül az államnak.
Moszkva szerint ugyanakkor még korai elnökválasztást tartani. „Korai előre hozott elnökválasztást tartani májusban Ukrajnában, mert ez ellentmond a múlt pénteki kijevi megállapodásnak – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután luxemburgi kollégájával tárgyalt Moszkvában. Az orosz diplomácia vezetője ismét azt hangoztatta, hogy az ukrán parlament múlt szombaton megsértette az ellenzék és Viktor Janukovics előző nap aláírt egyezségét, és nem várta meg hogy az (időközben a törvényhozás által leváltott) ukrán elnök aláírja (és ezzel újra hatályba helyezze) a 2004-es ukrán alkotmányt.
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ugyanakkor kedden Kijevben nemzetközi támogatást ígért Ukrajnának, Oroszországot pedig arra kérte, hogy engedje Ukrajnát haladni azon az úton, amelyet választ. Catherine Ashton azután nyilatkozott a sajtónak, hogy találkozott az ukrán ideiglenes hatóságok képviselőivel.
Eközben a kijevi Majdan (Függetlenség tere) tüntetői megfogalmazták kedden követelményeiket a várhatóan a napokban megalakuló új ukrán kormány tagjaival szemben. Eszerint professzionális, makulátlan múlttal rendelkező embereket, nem pedig pártfunkcionáriusokat akarnak látni a minisztériumok élén. A követelményeket a „Majdan bizalmi köre” nevű, civil aktivistákból szerveződött csoport fogalmazta meg.
Elhatárolódott Gajdos Istvántól Beregszász önkormányzata
Határozatban határolódott el Gajdos Istvántól, a volt ukrán kormánypárt parlamenti képviselőjétől, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökétől hétfőn megtartott rendkívüli ülésén a beregszászi városi tanács (közgyűlés), amely a kárpátaljai magyarságra nézve károsnak minősítette a politikus tevékenységét.
A tanácskozáson, amelytől a polgármesteri hivatalban tartózkodó tüntetők Babják Zoltán polgármester és a város többi vezetőjének lemondását várták, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői csoportja határozattervezetet terjesztett elő, amelyben a képviselőtestület elhatárolódik Gajdos Istvánnak, az Ukrajnában korábban kormányzó Régiók Pártja (PR) parlamenti képviselőjének a tevékenységétől.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!