Meghalt Jancsó Miklós filmrendező

A halálhírt Mészáros Márta filmrendező, Jancsó Miklós előző felesége és a Magyar Filmművészek Szövetsége is megerősítette az MTI-nek. A szövetség, amelynek a filmrendező tiszteletbeli elnöke volt, Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Jancsó Miklós Vácott született, a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban tanult. Jogi tanulmányokat Pécsett és Kolozsváron folytatott, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, és felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. 1950-ben kapott diplomát, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került. Első önálló játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel ettől kezdve barátok és szerzőtársak lettek.

Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magában foglalta: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegényeket Cannes-ban is bemutatták, e filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását.

A hatvanas években forgatott filmjeiben – Csend és kiáltás, Fényes szelek, Égi bárány – elsősorban a magyar történelem különböző időszakaira koncentrált. 1972-ben a Még kér a nép című filmjéért a Cannes-i Filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezés díját. 1979-ben életműdíjat kapott Cannes-ban.

Egy olasz újságírónővel szövődött szerelem miatt a hetvenes évek végéig Olaszországban élt és alkotott. Itt készítette el a La Pacifistát, valamint a hatalom és a szexuális perverziók összefonódásáról szóló Magánbűnök, közerkölcsök című alkotását.

Hazatérése után a magyar jelent boncoló új alkotói korszak kezdődött művészetében - ekkor készült a Szörnyek évadja, a Jézus Krisztus horoszkópja és a Kék Duna keringő - a kilencvenes évek közepétől művészete ismét megújult, a „Kapa-Pepe” filmekben a bohóctréfa, a blődli eszközeivel dolgozott, a beállítások is megrövidültek. Utolsó játékfilmjét, a keserűen ironikus Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be, 2011-ben közreműködött rendezőként Magyarország 2011 című szkeccsfilmben is.

Színházi rendezései is emlékezetesek, így a Várszínházban játszott Hasfelmetsző Jack, az alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynő és a Szép magyar tragédia vidéki előadásai. A rendezések mellett aktív közéleti és társadalmi szerepet is vállal, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke, több ízben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje is volt.

A 90 éves Jancsó Miklós egy 2011-ben készült interjúban arra figyelmeztetett: nem szabad a magyar művészfilmeket elhanyagolni, a hazai filmgyártást teljesen a tömegigényeknek alárendelni.

Jancsó Miklós művészetét több rangos díjjal is jutalmazták, a többi között kétszer kapott Kossuth-díjat (1973, 2006), 1966-ban elnyerte a Balázs Béla-díjat, 1970-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál – Cannes, Velence, Split – életműdíjasa, Budapest díszpolgára és elnyerte a Magyar Mozgókép Mestere címet is. 2012-ben Jubileumi Prima Primissima Díjat vehetett át.
Jancsó Miklós 2013. novemberében megkapta a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság Szent-Györgyi érmét. Mundruczó Kornél rendező laudációjában hangoztatta: Jancsó Miklós időtálló munkássága iránymutató egész nemzedéke számára. „Jancsó Miklós történetei és világlátása egyedülálló módon tükrözik egy olyan ember szándékát, aki minden történetével az emberi tisztesség kérdéseit feszegeti, miközben a hatalom természetéről mutat fel kegyetlen történelmi tablókat” – fogalmazott Mundruczó Kornél, aki szerint az alkotói attitűd bizonyítja, hogy az alkotói szabadság nem politikai berendezkedés vagy világnézeti eszmék kérdése, hanem belső, morális kérdés.

Mint fogalmazott: „a film barátság. Elsősorban erre tanít meg Jancsó, akinek nem alárendeltjei, hanem alkotótársai vannak. Aki számára a bizalom és az egymás iránti figyelem a közös munka alapja. Aki körül friss a levegő és aki mellett alkotni közös szabadság”.