Meggyalázták a váradi Bethlen-szobrot

•  Fotó: sztuflák gyula ede

Fotó: sztuflák gyula ede

Román zászlót kötöttek a nyakába, és sárga festékkel kenték össze Bethlen Gábor nagyváradi szobrát – hívta fel a figyelmet egy, a Facebook közösségi oldalon közzétett, hétfőn készült fotó.

2014. június 10., 21:102014. június 10., 21:10

A szétdobált magyar szalagos koszorúkat egy váradi lakos tette vissza a helyükre, és a Bethlen-címer egyik madarát is megpróbálta letakarítani a fehér „csirizszerűségtől”.

„Felháborító, hogy 2014-ben ilyen problémákkal szembesülünk. Erre képes napjainkban a demokrácia” – reagált a szoborgyalázásról a Krónikától értesülő Sárközi Zoltán.

Az RMDSZ-es városi tanácsos kedden – miközben épp külföldről tartott Váradra – emlékeztetett arra, hogy ez nem az első alkalom, hogy a Petőfi parkban 2002-ben elhelyezett emlékművet bepiszkítják, korábban a kétsoros magyar nyelvű írást fújták be fekete festékkel.

„Lassan már nincs olyan magyar szobrunk. amelyikkel ez ne történt volna meg” – mutatott rá, megemlítve például a József Attila, a Czárán Gyula vagy a Szacsvay Imre szobrával megesett garázdálkodásokat.

„A mostani városvezetés időszakában fordul ilyen elő. Nem biztos, hogy a nemzetek közötti békés együttélést tartja szem előtt, megosztja az embereket, semmibe vesz minket, de elvárja a lojalitásunkat” – vallja Sárközi. A Bethlen-szobrot egyébként még a református egyházkerület állíttatta, ám azóta azt már át kellett vennie a helyi önkormányzatnak, amely így az egyedüli, aki rendőrségi feljelentést tehet az ügyben.

Az egyelőre ismeretlen tettes vagy tettesek művéről azonban kedd délig nem érkezett bejelentés a polgármesteri hivatalhoz. A sajtóosztály illetékese pedig rámutatott, hogy telefonos vagy írásos értesítés hiányában nem járhatnak el.

Korábban, amikor a Szacsvay-szobrot gyalázták meg, a térfigyelő kamerák felvételeit át tudták nézni, ám arra még nem volt példa, hogy a rongálókat elkapják. „Amikor ilyesmi történik, mindig fokozott járőrözést rendelünk el a környéken” – magyarázta a szóvivő.

Mint megtudtuk, a szobrok helyrehozatalát, letakarítását rendszerint a civilek oldják meg, és így történt ez most a Bethlen- szoborral is – a váradi magyar polgárok keddre már letakarították a szeméttől és a román zászlót is levették, már csak az erdélyi fejedelem fején éktelenkedő sárga festéktől kell megszabadítaniuk az emlékművet.

Az önkormányzat csupán egy évben kétszer mosatja a köztéri szobrokat, ráadásul Várad legtöbb szobrának máig rendezetlen a tulajdonjogi viszonya. „A 168-ból csak 28-ról tudjuk, hogy kié” – mutatott rá Sárközi Zoltán, aki már évek óta szorgalmazza az emlékművek katalogizálását és azok karbantartási szabályzatának tisztázását.

„Sajnos néha falakba ütközünk még a civil szervezeteknél is” – magyarázta a tanácsos, aki a Bethlen-szobor meggyalázása kapcsán ígéretet tett arra, hogy a frakció nyomon követi majd az ügyet, és figyelemfelkeltő levelet intéznek Ilie Bolojan polgármesterhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés