Megadózzák a munkáltatóra bízott borravalót

Dönthet úgy a munkáltató, hogy megtartja a borravalót – igazolta a Capital gazdasági és üzleti hetilap birtokába került terveket a kormány vonatkozó sürgősségi kormányhatározat-tervezete.

Bálint Eszter

2015. április 16., 17:182015. április 16., 17:18

Amint arról több ízben is írtunk, a Ponta-kabinetnek mielőbb rendeznie kell a borravaló kérdését, miután az adóhatósági fokozott ellenőrzések nyomán több vendéglátó-ipari egységre is harminc napra pecsét került, miután pluszösszegeket találtak náluk.

Mint kiderült, a legtöbb esetben a pincérek és bárosok által kapott borravalóról volt szó, azt azonban az ellenőrök nem tudták megmondani, hogyan kellett volna eljárni a pluszösszegekkel, hogy ne kerüljenek bajba.

A kormány ezt követően döntött úgy, hogy 16 százalékos adót vet ki a borravalóra is. A kiszivárgott terveket pedig most megerősítette a kormányhatározat-tervezet is: mint kiderült, a Ponta-kabinet a munkáltató belátására bízza, hogy visszaosztja-e a borravalót a munkavállalóknak, vagy pedig a cég profitjaként könyveli el. Mindkét esetben 16 százalékos jövedelemadót kell egyébként fizetni, hacsak nem mikrovállalkozásról van szó, ezek esetében ugyanis 3 százalékos adókulcsot alkalmaznak.

A rendelettervezet szerint munkába állás előtt fel kell írni, hogy a munkatársaknál mennyi készpénz van, hogy követni lehessen a befolyó pluszösszegeket. Erre különleges nyilvántartást alakítanak ki, amit a tervezet értelmében legkésőbb pénteken pénzügyminisztériumi rendelet rögzít.

Az ellenőrök az új rendelkezések hatályba lépését követően megnézhetik, hogy az egyes alkalmazottaknál mennyi pénz van. Ha a pénztárgépbe bevezetett összeg 1 százalékánál kisebb összegről van szó, ami azonban nem haladja meg a 100 lejt, akkor az adóellenőrök megrovásban részesítik a vállalkozást. Az 1 százaléknál nagyobb, ám 100 lejt nem meghaladó különbség esetében 2000 és 5000 lej közötti pénzbírságot rónak ki.

Ha a pénztárgépbe be nem vezetett összeg a regisztrált 1 százalékának kisebb, de 100 és 1000 lej között mozog, akkor 10–15 ezer lej között bírságra kell a működtetőnek számítania. Az 1 százalékot meghaladó különbségeknél viszont a bírság 20 ezer lejre rúg, az egység forgalmát is felfüggesztik 30 napra abban az esetben, ha két év leforgása alatt másodszor is hasonló kihágást tapasztalnak az ellenőrök.

Ha a különbség nagyobb mint 1000 lej, de 1 százalék alatt marad, akkor a bírság 20–25 ezer lej, ha pedig meghaladja az 1 százalékot, akkor a 30 ezer lejes bírság mellé 2 éven belüli második kihágás esetében 30 napra bezárják az egységet.

A kormány számításai szerint a borravaló megadózásából idén 154 millió lej folyik majd be az államkasszába, jövőre 300 millió lej, 2017-ben 319 millió lej, 2018-ban pedig 338 millió lej, vagyis az összeg 3,5 év alatt meghaladja az 1 milliárd lejt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés