
Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Megóvta a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora Călin Georgescu elnökjelöltségének iktatását – írja az Agerpres hírügynökség.
2025. március 07., 19:042025. március 07., 19:04
2025. március 07., 19:042025. március 07., 19:04
Remus Pricopie pénteken nyújtotta be az óvást a Központi Választási Irodához (BEC). A SNSPA közleménye szerint Pricopie olyan „szilárd alkotmányos és jogi érvekre” hivatkozik, amelyek egyértelműsítik, hogy a jelöltaspiráns retorikája és magatartása összeegyeztethetetlen a román állam demokratikus és alkotmányos értékeivel.
A rektor azt kéri a BEC-től, vizsgálja meg, hogy Georgescu jelölése eleget tesz-e a 2004/370-es törvényben előírt tartalmi és formai feltételeknek, illetve az alkotmánybíróság korábbi határozataiban előírtaknak.
A SNSPA közleményében idézték a rektort, aki hangsúlyozta, hogy tanárként és intézményvezetőként az állampolgárokkal és főleg a fiatal generációkkal szembeni kötelességének érzi állást foglalni a demokrácia és a jogállamiság alapelveinek aláásására irányuló kísérletek láttán. „Ennek az országnak a jövője az alkotmányos értékek tiszteletben tartásától, a bizalmat sugárzó és stabilitást nyújtó politikai magatartás előmozdításától függ” – jelentette ki.
Szerinte egy elnökjelölt magatartása „a törvénynek való megfelelésről szóló egyszerű nyilatkozaton” túlmenően a jogállamiság elvei iránti „valódi elkötelezettséget” kell hogy tükrözze, amely „koherens, lojális és a demokrácia megerősítésére irányuló retorikában” nyilvánul meg. „Az alkotmány és értékeinek tiszteletben tartása nem opcionális, hanem az alaptörvény által előírt és a hűségesküvel megerősített kötelezettség.
– mutatott rá Pricopie. A rektor szerint óvása a választási folyamat integritását is védi.
Călin Georgescu – aki függetlenként indulna a májusi elnökválasztáson – pénteken nyújtotta be jelölési iratcsomóját a Központi Választási Irodához (BEC)

Benyújtotta pénteken jelölési iratcsomóját a Központi Választási Irodához (BEC) Călin Georgescu, aki függetlenként indulna a májusi elnökválasztáson.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!