Marad Tőkés kitüntetése

Traian Băsescu visszautasította Victor Ponta arra irányuló kezdeményezését, miszerint az államfő vonja vissza Tőkés László magas rangú román állami érdemrendjét.

2013. augusztus 25., 18:022013. augusztus 25., 18:02

A miniszterelnök pénteken hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak az európai parlamenti képviselő kitüntetésének visszavonását, miután megítélése szerint már nem teljesülnek sem a jogi, sem az erkölcsi feltételei annak, hogy Tőkés a Románia Csillaga érdemrend birtokosa legyen. Ponta szerint Tőkés a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen olyan kijelentéseket tett, amelyek „megkérdőjelezik Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét\", ezért javasolta a kitüntetés visszavonását célzó eljárás beindítását. A kormányfő levelében arra hivatkozik, hogy Tőkés nyilatkozatát az egész román társadalom elítélte, beleértve Traian Băsescut. Mint ismert, a főbb bukaresti közjogi méltóságok mindegyike bírálta Tőkés javaslatát, miszerint Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Az elnöki hivatal még aznap közleményt adott ki, amelyben Bogdan Oprea, az államfő szóvivője kifejtette: a törvényes előírások szerint Ponta nem kezdeményezheti az érdemrend visszavonását. Oprea szerint csak azok tehetik meg ezt egy kifogásolt személy esetében, akik már megkapták a magas rangú állami kitüntetést. A közlemény szerint 1311 személy részesült eddig ebben az elismerésben. Az érdemrendek héttagú becsületbíróságai azok felett „ítélkeznek\", akik méltatlan cselekedeteikkel erkölcsi kárt okoznak a rend birtoklóinak. A testület azok esetében illetékes, akiket nem ítélt el jogerősen valamilyen büntetőbíróság; a becsületbíróság javaslata alapján az államfő bocsáthat ki rendeletet az érdemrend visszavonásáról. „Ponta kérésének jóváhagyása a törvények megsértését jelentené\" – szögezte le Bogdan Oprea. A miniszterelnök szombaton csalódottságának adott hangot az elnöki hivatal álláspontja kapcsán, amelyet kibúvónak nevezett. Ponta úgy véli, Tőkés nem csupán egy, hanem több alkalommal tett „Románia-ellenes\" kijelentéseket, az elnöki hivatal pedig szerinte minden akadály nélkül beindíthatná az érdemrend visszavonását célzó törvényes folyamatot. A Cotroceni-palota ezt sem hagyta szó nélkül. Bogdan Oprea a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: Victor Ponta mindig csalódik, ha valaki nem hajlandó „cinkosságot vállalni vele egy törvénytelenség elkövetésében\". „Egy miniszterelnök javaslatának minden körülmények között tiszteletben kell tartania a törvényeket. Megengedhetetlen, hogy egy kormányfő számára kibúvót jelentsen a jogszabályok betartása\" – jelentette ki az elnöki szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés