
Fotó: Kristó Róbert
Becslések szerint az előző években pályázók mintegy fele kérte eddig az idei Szülőföldön magyarul program keretében a magyarul tanuló óvodások és iskolások szüleinek nyújtott támogatásokat. Az igénylési határidő április 24.
2015. április 07., 19:242015. április 07., 19:24
2015. április 07., 20:442015. április 07., 20:44
Több mint 43 ezer borítékot kapott már a Szülőföldön magyarul program keretében a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), a magyar kormány által a külhoni magyar nyelvű oktatásban részt vevők támogatására működtetett program romániai lebonyolítója. A szervezet illetékese, Bartolf Hedvig közölte, tapasztalataik szerint egy levélben átlagosan 1,8 gyermek számára igényelnek támogatást, így számításaik szerint eddig közel 78 ezer óvodás és iskolás számára kérték szüleik a 2014–2015-ös tanévre a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást.
Bartol Hedvig elmondta, továbbra is sokan érdeklődnek telefonon arról, hogy mikor jár le az igénylés. Ismételten leszögezte, április 24-éig lehet beküldeni a támogatásokra vonatkozó kéréseket. Mint ismeretes, az igénylési űrlapokon március 31-ei időpont szerepel végső határidőként, azonban nem ez, hanem április 24-e az utolsó dátum, amikor még postára lehet adni a támogatási kérelmeket. Szintén április 24-éig kell beküldeni a hallgatói támogatási igényléseket is.
Mint megtudtuk, az RMPSZ csíkszeredai székhelyén már elkezdték az igénylések feldolgozását, a borítékokat kibontják, tartalmukat számba veszik, rögzítik.
Mint jelezték, egyes csíki településeken nem mindenki kapott igénylési űrlapot. Bartolf Hedvig azt mondta, ha valaki ebben a helyzetben van, letöltheti a formanyomtatványt a honlapról, de úgy tudja, több iskolában is segítettek a szülőknek azzal, hogy lefénymásoltak számukra űrlapot ott, ahol nem volt elegendő. Az igényléseket az RMPSZ által kiküldött válaszborítékban, postai úton – akár ajánlott levélként is – kell beküldeni. A csíkszeredaiak személyesen is bevihetik a kéréseket az RMPSZ Taploca utca 20. szám alatt, a Pro Agricultura Hargitae Alapítvány épületében működő központjába (első emelet, 14-es terem).
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.
szóljon hozzá!